Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Mely cégek figyeltek leginkább a nőkre 2008-ban?
Idén is kiosztották a Legjobb Női Munkahely díjakat, miután a Magyar Női Karrierfejlesztési Szövetség immár másodszorra írt ki pályázatot. A kezdeményezés célja, hogy rámutasson a nők foglalkoztatásának esélyegyenlőségi szempontján túl a nők alkalmazásának gazdasági szükségszerűségére is.
Nők a munkahelyen: rajtuk is múlhat a sikerKét kategóriában osztottak ki Legjobb Női Munkahely 2008 díjakat. A 250 főnél több munkavállalót foglalkoztató vállalatok kategóriában megosztott első helyezést értek el a SAP Hungary Kft. és a Citi Szolgáltató Központ. A második helyezést az ELMÜ Nyrt. érte el, míg a harmadik a GE Hungary Zrt. Energy Divízió lett.
A 30-250 fő dolgozót foglalkoztató vállalkozások közül az evopro Kft. győzött, a Zalavíz Zrt. a második helyet csípte el, míg harmadik helyen a Thermal Hotel Aquincum Zrt. Ramada Plaza állhatott a dobogóra. A Szociális és Munkaügyi Minisztérium különdíját az IC Companys Hungary Kft. vihette haza.
A díjak odaítélésének értékelési szempontjai a tisztességes munkafeltételek, a karrierlehetőség, előmenetel biztosítása, az egészség és a jó közérzet megőrzésének lehetősége, a készségek fejlesztésének lehetősége illetve a munka és magánélet összeegyeztethetősége állt.
A nő mint üzleti érték
Jelenleg a legnagyobb kihívás a fejleszteni kívánt vállalatok részére a jó és szakképzett munkaerő megtalálása és vonzása – hangzott el az díjátadóval egybekötött szakkonferencián.
Mivel ilyen munkaerőből hiány van, ezért a társadalom különböző csoportjainak „tartalékainak” a mozgósítása, fejlesztése és megtartása szükséges. Magyarországon a társadalmi csoportok közül ma a nők munkahelyi pozíciójának megőrzése és erősítése jelentheti a cégek számára az egyik legnagyobb üzleti értéket – véli a Magyar Női Karrierfejlesztési Szövetség.
Hazai gyakorlatok
A Citi Szolgáltató Központ szerint a megosztott első díjat elsősorban a kismama és a rugalmas munkarend programjuknak köszönhetik. Úgy vélik, emellett a sokszínűség terén a szolgáltató központban zajló többi kezdeményezést is elismerték a jutalmazással.
A szülési szabadságra távozó dolgozók e-mailen és hírlevélen keresztül folyamatosan kapcsolatot tarthat a munkahelyével, emellett részt vehet a vállalati rendezvényeken is. A kismama program segíti a szülők zökkenőmentes munkába való visszatérését is.
A rugalmas munkarend program lehetővé teszi a munkavállaló és a vezetés számára, hogy a munkát alternatív módon, helyszínen és időben végezze el. A program elemei a rugalmas munkaidő, a sűrített munkahét, a távmunka, a munkamegosztás, illetve a rész- vagy csökkentett munkaidő.
A kis- és középvállalati kategóriában második helyezést elért Zalavíz elkötelezettségét mutatja az esélyegyenlőség iránt, hogy a társaság felső és középvezetői 54 százalékban női munkavállalók. A jelenlegi vezetői körből csak egy fő volt, akit vezetőként vettek fel, a többi munkatárs a belső karrierfejlesztés eredményeként került vezetői pozícióba. Ezen túl különösen nagy figyelmet fordítanak az alkalmazottak képzésére, kiemelten a 45 év feletti korosztályra, valamint a GYES-ről és GYED-ről visszatérőkre.
Fontos az információ eljuttatása
A Magyar Női Karrierfejlesztési Szövetség szerint mivel a nők életében nagyobb szerepet kap a család és a munkahelyi kötelezettség harmonizálása, nagyon fontos, hogy a nőknek különböző társadalmi körülmények között, különböző életkorban és helyzetekben, de mindenkor, amikor erre igényük és szükségük van, álljon rendelkezésre megfelelő információ ahhoz, hogy tehetségüknek megfelelően dönthessenek a karrierjük kérdésében – összehangolva a munkaerőpiac elvárásaival.
Kovács Zita
Menedzsment Fórum

Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok






A közszférások bére két és fél éves mélypontra került









