Mérföldkőhöz érkezett a Boeing új üdvöskéjének fejlesztése


Mérföldkőhöz érkezett az amerikai Boeing repülőgépgyártó sokat vitatott Dreamliner-programja. A cég nyilatkozata szerint leküzdötte az alkatrészhiányból és tervezési lemaradásokból adódó nehézségeket, a prototípus pedig - nem kevés halogatást követően - júniusra beindítható állapotba kerül.

A repülőgépgyártás terén a járművek legfontosabb rendszereinek összeszerelése és a gépezet első beindítása valóban komoly mérföldkőnek számít, s bár csak az első rengeteg más megpróbáltatás előtt, jelezheti, hogy mennyire sikeres a Boeing új termelési modellje. A cég ugyanis csaknem teljesen kívülálló vállalatokra hagyatkozott az új gépek legfőbb alkatrészeinek gyártása, tesztelése és összeszerelése során - közli az AP.

A Dreamliner-program esetében szinte már természetesnek vehető, hogy a végső összeszerelési fázis során is becsúsztak kisebb hibák. A gyártásnak ez a része elvileg sokkal kevésbé munkaigényes, mint a korábbi típusoknál (egy illetékes szerint például kevesebb mint század annyi lyukat kell fúrniuk a munkásoknak, mint egy 747-es gyártásánál), mégis sokkal kevesebb beszerelt alkatrésszel és sokkal több tennivalóval érkeztek a gépek a végső összeszerelés helyszínére a tervezettnél. A program vezetője szerint azóta tisztázták a félreértéseket a partnerekkel, ebből tehát nem következhet újabb fennakadás.

Az első beindítás után, valószínűleg júliusban az úgynevezett statikus tesztek következnek, amelyek során azt vizsgálják, hogy a gép szerkezete mennyire bírja a szélsőséges - például időjárás okozta - hatásokat.

A múlt hónapban a gyártó újból - immár harmadik alkalommal - elhalasztotta a géptípus kereskedelmi forgalomba állítását, ezúttal 2009 harmadik negyedévébe helyezve a céldátumot. A késések nagy valószínűség szerint dollármilliárdokba fognak kerülni a cégnek különböző járulékos költségek és büntetések miatt.

Menedzsment Fórum 




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller

1937. május 23-án hunyt el a kiváló üzleti érzékkel rendelkező amerikai iparvezér, John D. Rockefeller, aki megalapozta tevékenységével az ismert nagytőkés család vagyonát is. Állítólag Dagobert bácsi riválisát, John D. Rockerduckot is róla mintázták. Mesél a múlt az mfor.hu-n.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.