Merrill: újabb fél százalékos kamatemelés jöhet


Az IMF/EU-megállapodás kilátásairól szóló biztató magyar kormányzati nyilatkozatok ellenére a magyar jegybanknak egyelőre valószínűleg folytatnia kell a monetáris szigorítást, mivel a Magyarországgal kapcsolatos befektetői kockázatkerülés várhatóan erős marad egészen a megállapodás aláírásáig – áll a Bank of America-Merrill Lynch elemzésében.

A Bank of America-Merrill Lynch csütörtöki elemzésükben úgy vélekedtek, hogy az MNB a jövő keddi monetáris tanácsi ülésen újabb fél százalékpontos, februárban pedig még egy hasonló mértékű kamatemelést hajt végre, amellyel 8 százalékra emelkedik az alapkamat. A ház szerint az IMF/EU-hitelprogrammal kapcsolatos piacnyugtató kormányzati jelzések nyomán jelentősen csökkent a soron kívüli vészkamatemelés valószínűsége. A cég londoni elemzői szerint azonban továbbra is várhatók forintárfolyam-kilengések, és ez "kamatemelési üzemmódban" tartja az MNB-t.

Pénzt keresne a devizapiacokon? Próbálja ki 20 napig ingyenesen az mfor tradert!

A szakértők közölték: legkorábban az első negyedév végére, vagy a második negyedév elejére várják az IMF/EU- megállapodás létrejöttét. A cég a csütörtöki elemzés szerint azonban az IMF/EU-program indulása után sem lát jelentősebb kamatcsökkentési mozgásteret, és így nem számol azzal, hogy az MNB a 2009-eshez hasonló mértékű agresszív enyhítésbe kezdhet. A BofA Merrill Lynch Global Research londoni közgazdászai szerint ugyanis "bizonyosan lesznek nehézségek" a program végrehajtásában, és emiatt "valószínűtlen", hogy a forinterősödés tartós marad.

Mindemellett a ház az idei évre recessziót is jósol a magyar gazdaságban - a cég előrejelzése szerint a magyar GDP-érték 0,6 százalékkal csökken 2012-ben -, és véleménye szerint emiatt további erőfeszítésekre lesz szükség az államháztartási hiánycél teljesítése érdekében. A támogatottság csökkenése miatt azonban a kormány esetleg nem lesz hajlandó újabb takarékossági intézkedéseke, és "ez nézeteltérésekhez vezethet a hitelező intézményekkel" - vélekedtek csütörtöki értékelésükben a BofA Merrill Lynch Global Research londoni elemzői. A ház központi forgatókönyve mindezek alapján azzal számol, hogy az MNB-alapkamat 2012 végéig 8,00 százalékon marad.

MTI




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller

1937. május 23-án hunyt el a kiváló üzleti érzékkel rendelkező amerikai iparvezér, John D. Rockefeller, aki megalapozta tevékenységével az ismert nagytőkés család vagyonát is. Állítólag Dagobert bácsi riválisát, John D. Rockerduckot is róla mintázták. Mesél a múlt az mfor.hu-n.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.