Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Mérsékelten nőtt a hazai reklámpiac tavaly
A teljes "reklámtorta" tavaly 10,7 milliárd forinttal nőtt, a bővülés 400 millió forinttal haladja meg a 2006. évit - derül ki a Magyar Reklámszövetség sajtótájékoztatón ismertetett becsléséből.
A hazai reklámköltések egy év alatt 176,3 milliárd forintról 187 milliárd forintra növekedtek. Abszolút értékben a rádión és a mozin kívül minden más területen nőttek a reklámköltések. A leglátványosabb növekedést az internet érte el, 44,43 százalékkal 14 milliárd forintra bővülve. A szövetség adatai szerint tavaly kizárólag az internet tudott nagyobb szeletet kihasítani magának a "reklámtortából" mint 2006-ban.
Skriba Judit, a felmérés vezetője szerint 2007 nem a nagy médiumok éve volt, ezek helyzete tükrözi leginkább a gazdaság állapotát. A tavalyit meghaladó növekedés a "kicsiknek" volt köszönhető, elsősorban az internetnek. A televízió reklámbevétele 4,1 százalékkal 75 milliárd forintra, a sajtóé 4,72 százalékkal 67,7 milliárdra, a közterületé 4,89 százalékkal 20 milliárd forint közelébe nőtt. Csökkent viszont a rádió eredménye, mintegy 5 százalékkal 9,61 milliárd forintra, illetve 5,56 százalékkal 850 millió forintra a mozikban reklámra elköltött összeg.
Az egyes médiumoknál a hirdetők által reklámra költött pénzek tekintetében az internet aránya 5,5 százalékról 7,5 százalékra nőtt, a többi szegmens részesedése, a stagnáló mozit kivéve csökkent.
Az adatszolgáltatók prognózisa szerint az internet szerepe az idén tovább erősödik és a megkérdezettek háromnegyede a televízióban reklámra elköltött összegek növekedését is valószínűsítette. A közterületekkel összefüggésben megoszlottak a vélemények: fele-fele arányban várnak stagnálást, illetve növekedést a megkérdezettek. A legnagyobb arányú csökkenéssel a rádió estében számolnak.
Skriba Judit beszámolt arról is, hogy elemzők szerint a világon a médiaköltésére az idén elsősorban az olimpia lesz hatással; A világ teljes "reklámtortája" az előzetes becslések szerint mintegy 5-6 százalékkal nő a Kínában várható bővülés révén.
Földes Ádám, a Sláger Rádió kereskedelmi igazgatója egyetértett ugyan azzal a megállapítással, hogy az elmúlt időszak nem a nagy médiumok éve volt, de a jövőt optimistábban látja a becsléseknél. Indoklásként megállapította, hogy tavaly a rádióhallgatók száma mintegy 10 százalékkal, 8 millió közelébe emelkedett. Igaz, hogy a hagyományos "spot" bevételek csökkennek, meredken emelkednek azonban a promóciós, szponzorációs költések a rádiókban - tette hozzá.
Novák Péter, a Kirowski ügyvezetője szerint az internetnél nem történt váratlan esemény, a fejlettebb országokban ezek a folyamatok az online, vagy digitális eszközök területén már régebben lezajlottak, így Magyarországon is várhatóak voltak. Egyre többen használják a digitális eszközöket, egyre több időt töltenek az eszközök használatával, és többet szórakoznak - mondta. Hozzátette: becslések szerint a kereső marketingnél keletkezett bevétel 400 millió forintról tavaly 1-1,2 milliárd forintra emelkedett és várhatóan az idén is kétszeresére nő.

Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




A közszférások bére két és fél éves mélypontra került









