Mesél a múlt: Rózsa Sándor megfogása



Vajon akad-e olyan Olvasónk széles e hazában, aki ne hallotta volna hírét Rózsa Sándornak? Aligha. Azt azonban már borítékolhatóan kevesebben tudják, hogy a hajdani híres betyárt miféle, nem mindennapi módszerrel bírta szóra Laucsik Mihály, Ráday Gedeon „betyárbiztos” munkatársa…

Furfanggal fogták meg?

Neves betyárunk, Rózsa Sándor elfogása után gyakorlatilag szinte mindent bevallott, de egy vonatkisiklatást s az azt követő rablást váltig tagadott. E helyen egyébként emberhalál is esett - jelesül egy, a fosztogatás ellen erőteljesen tiltakozó angol kereskedőt lőttek keresztül a hazai betyárok.

Mint Móra Ferenc "A Sándor körül" című írásából kiderül, Laucsik Mihály pesti igazságszolga, a rabló elfogására kiküldött Ráday Gedeon "betyárbiztos" közvetlen munkatársa a kényszervallatás kivételével minden lehetséges módot kipróbált a "király" szóra bírására - kevés sikerrel. Még a költői nevű Szépenlépő Katalint, a hajdani kedvest is sikerült ellene fordítania - ám érdemi információt így sem tudott kicsikarni a makacs emberből. Már-már lemondott az ügyről, amikor váratlanul maga Rózsa Sándor adott neki ötletet "megfogására".

Mese vagy valóság?

Kevesen tudják, hogy a forradalom első belügy- miniszterének, Szemere Bertalannak az amnesz- tiarendeletét állítólag maga Jókai Mór vitte meg az Alföld mocsárvilágában rejtőző bandavezérnek. E kalandját később egy kis novellában meg is örökí- tette Jókai. E sorok írója csak dupla zárójelben mer utalni Móra Ferenc kutatásainak eredménye- ire: e szerint a jeles és bő fantáziájú író valószínűleg csak kitalálta az egé- szet...

A betyár - az őt övező respektus okán - viszonylagos szabadságban élt a szegedi várbörtönben, így többek közt bármikor betérhetett egy kis beszélgetésre vagy pipadohányra Laucsik irodájába. Egy borongós napon is így tett, ám mivel látta, hogy a főpandúr éppen olvas, illedelmesen leült, kivárta, míg az leteszi az újságot, majd megkérdezte, mond-e esőt a lap, vagy sem. Laucsik ekkor döbbent rá, hogy a betyár nem ismeri a betűket, így - kellő előkészítéssel - bármit el lehetne hitetni vele.

Színlelt háború

A legközelebbi találkozókor már egy olyan, titokban Pesten nyomott újsággal várta Rózsa Sándort, melyben kimondottan róla szóló hírek voltak. Az egyedi média megemlítette azt is, hogy az angol kormány a kereskedő halála miatt roppant módon felháborodott, s amennyiben a magyar hatóságok nem szolgáltatnak a szerencsétlenül járt személy családja részére igazságot, akár háborúra is hajlandó. Laucsik e napról-napra érkező híreket a megfelelő hangulati elemek kíséretében mindig előadta a betyárnak, így az - bár kezdetben bizonytalankodott azok valóságtartalmában - egyre idegesebben hallgatott. Ám vallani még ekkor sem akart.

A főpandúr e makacsságot tapasztalva egy hét után végül bevetette utolsó aduját: a Szeged környéki dombokra kivonatta a vár öreg ágyúit, s onnan fojtás nélkül kezdett lövöldözni. A messze hangzó dördülések hatására a várban - előre elrendezve - nagy rohangálás kezdődött: látszólag mindenki menekülni akart. Többek közt Rózsa Sándort is elővezették, megbilincselték, s egy szekérre helyezve már-már útnak indították, amikor az, észrevéve a közelben intézkedő Laucsikot, rákérdezett a fejetlenség okára. A főpandúr - aki vélhetőleg színésznek sem lett volna utolsó - keserű szavakkal hozta fel, hogy Szeged éppen az ő makacssága miatt lesz nemsokára a lángok és az ellenség martaléka. S ez volt az a pont, ahol a városát szerető ember végül megtört, s ott, a szekéren állva beismerte a rablást...

.




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller

1937. május 23-án hunyt el a kiváló üzleti érzékkel rendelkező amerikai iparvezér, John D. Rockefeller, aki megalapozta tevékenységével az ismert nagytőkés család vagyonát is. Állítólag Dagobert bácsi riválisát, John D. Rockerduckot is róla mintázták. Mesél a múlt az mfor.hu-n.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.