Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Mibe fektessünk 2010-ben?
Lassan közeleg az év vége, a befektetők pedig elkezdhetnek gondolkodni azon, melyik eszközeiket vigyék át a következő évre, illetve melyektől szabaduljanak meg. Ennek kapcsán az amerikai Forbes magazin megkérdezte a profi befektetési tanácsadókat, szerintük mibe lesz érdemes fektetni 2010-ben.
Lassan közeleg az év vége, a befektetők pedig elkezdhetnek gondolkodni azon, melyik eszközeiket vigyék át a következő évre, illetve melyektől szabaduljanak meg. Ennek kapcsán az amerikai Forbes magazin megkérdezte a profi befektetési tanácsadókat, szerintük mibe lesz érdemes fektetni 2010-ben.
Az egészségügyi szektor, a fogyasztási cikkek és a brazil piac lehetnek 2010 legnagyobb sztorijai - vélekednek a tanácsadók a Forbes kérdésére. Az év végéhez közeledve lassan érdemes lesz ezeken a területeken keresni a lehetőségeket.
Sokan az egészségügyre esküsznek
Stephen Roseman, a Thesis Capital hedge fund vezetője szerint az egészségügyi szektor lesz a jövő év egyik nagy sztorija. Roseman érdekes lehetőségeket lát az iparágban, mert a részvények egy része kimaradt a jelenlegi nagy rallyból, mivel a befektetők tartottak attól, hogy kedvezőtlenül fog változni a szabályozás. Ugyanakkor arra felhívja a figyelmet, hogy mindenképpen szelektálni kell az egészségügyi papírok között is.
Más profi befektetők úgy vélik, hogy az idei nagy tőzsdei száguldás után jövőre azok a részvények kerülhetnek előtérbe, melyek magas osztalékot fizetnek. Hillary Kramer, az A&G Capital Research vezetője például az amerikai HCP egészségügyi ingatlanfejlesztő és a Health Care REIT papírjait ajánlja, mivel mindkét cég 6 százalékos osztalékot kínál. A szakember arra is felhívja a figyelmet, hogy a HCP-nek elsősorban azokon a területeken - Kaliforniában, Texasban és Floridában - vannak ingatlanjai, ahol lassan már kezd magához térni az ingatlanpiac.
Kramer a fentiek mellett a Gilead Sciences részvényeit ajánlja, mivel ez a cég gyártja a H1N1-vírushoz szükséges oltóanyagot, a Tamiflut. Emellett a következő hetekben jelenik meg a cég egyik HIV-gyógyszerének kutatási eredménye, melyhez szintén komoly reményeket fűznek.
Az A&G Capital vezetője szerint a pénzügyi szektorban a Goldman Sachs lehet a 2010-es év slágere, mivel a cég tehetséges munkatársakkal rendelkezik és a megítélése is kedvező. A szakember szerint a Verizon Communicationsban lehetnek még komoly lehetőségek, ugyanis a távközlési cég 6,6 százalékos osztalékot fizet.
Irány Brazília!
Bill Singer, a Stark & Stark ügyvédi iroda részvényese és Greg Ghodsi, a 360 Wealth Management Group vezére egyaránt a brazil piacra esküszik jövőre. A dél-amerikai ország tőzsdéjén már idén is emelkedést lehetett elérni, Ghodsi azonban úgy véli, hogy lesznek még további lehetőségek. A szakember egyelőre nem választott ki egy konkrét szektort a brazil piacon, szerinte ezt majd csak 2010 elején érdemes megtenni, amikor már látszik, melyik szektorok fogják felülteljesíteni a piacot.
Singer egyik befektetési alapja, az iShares MSCI Brazil Index árfolyama 75 dollárra emelkedett a februári 28,09 dolláros mélypontról, ez is azt mutatja, hogy már az idén is komoly lehetőségek voltak a piacon.
Singer a brazil piac mellett a számítástechnikára esküszik, mivel a válság miatt sok ember elhalasztotta számítógép-vásárlását, ez pedig 2010-ben megjelenhet plusz keresletként. Ezért a szakember szerint vonzó lehet például a Dell részvénye.
Vahan Janjigian, a Forbes vezető tanácsadója úgy véli, hogy az alulértékelt részvényekre érdemes koncentrálni, melyek magas osztalékot fizetnek. Ezek közül az elemző a Supervalu részvényeit emelte ki, illetve a Hormel Foods és a Campbell Soup papírjaiban lát fantáziát. Az élelmiszeripari cégek azért lehetnek a következő év nyertesei, mert a befektetési szakember szerint 2010-ben több ember dönt majd úgy, hogy otthon készít ételt ahelyett, hogy étterembe menne.

Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




A közszférások bére két és fél éves mélypontra került









