Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Miért és meddig zuhanhat a forint?
A forinttal kapcsolatos kilátások jelenleg igen bizonytalanok. Amennyiben az új kormány gyorsan és hitelesen lép az államháztartás hiányának csökkentése érdekében, visszatérhet a külföldi befektetők bizalma, halogatás esetén viszont tartós árfolyam-gyengülés következik majd be. Az mfor.hu Heti Diagram sorozata ezúttal a Kopint-Datorg elemzését közli.
A forint 2006 januárjában és februárjában változatlanul 250 Ft/euró körül stagnált, azon a szinten, ahol - egy kisebb decemberi gyengülést leszámítva - már ősz óta mozgott, s ahol - a kedvezőtlen egyensúlyi adatok ellenére - a továbbra is erős nemzetközi befektetői érdeklődés megtartotta.
A kedvezőtlen fordulat a nemzetközi pénz- és tőkepiacokon március közepén következett be, amikor - a következő heti FED-ülésen hozandó újabb kamatemelési döntésre számítva - a befektetők hirtelen tartózkodóvá váltak a feltörekvő piacokon, kisebb kockázatvállalási hajlandóságot mutatva. Bár ezt az egész közép-európai régió megsínylette, a forint és a zloty erősebben, mint a stabil gazdasági fundamentumokkal bíró cseh és szlovák valuta. A március közepén megindult gyengülés egészen 268,5 Ft/euróig vitte az árfolyamot, ami április közepétől újra erősödni kezdett, és május elejére 260 Ft/euró magasságba emelkedett.
Jövőkép kérdőjelekkelA forinttal kapcsolatos kilátások jelenleg igen bizonytalanok. A fejlett piacokon várható további kamat- és hozamemelkedések, valamint az ezekkel kapcsolatos piaci várakozások negatívan befolyásolják a felemelkedő piacokon a befektetési kedvet, bár az amerikai és európai kamatemelkedés megtorpanása rövidebb-hosszabb időre visszahozhatja ezekre a befektetőket.
Gyors lépést várnak a be- fektetők az új kormánytól
A kockázatvállalási hajlandóság csökkenése a felemelkedő piacokon belül is egyre eltérőbbé teszi a különböző országokhoz való befektetői hozzáállást, attól függően, milyennek ítélik az egyes országok gazdasági fundamentumait és kilátásait. Magyarország egy ideje már szenvedő alanya a differenciálódó befektetői megítélésnek, hiszen csak számottevő kamatfelár mellett képes a beruházókat idevonzani. (A lengyel jegybanki alapkamat 4, a cseh 2 százalék, szemben a magyar 6 százalékkal.)
Emellett hazánk szenvedte el szeptember óta a legnagyobb forintgyengülést, a legjelentősebb és legtartósabb államkötvény-hozamemelkedést, illetve a tőzsdei stagnálását. A nagy nemzetközi hitelminősítők ősz óta többször rontották Magyarország adós-, sőt kereskedelmi banki besorolását is.
A forint árfolyamának további alakulása tehát egyrészt a nemzetközi pénz- és tőkepiacok alakulásától, a fejlett országok kamat- és hozammozgásától függ. Másrészt attól, mekkora elszántságot mutat majd az új magyar kormány az államháztartás hiányának csökkentésére, és mennyire lesz hiteles az ezt célzó programja .
(1)Amennyiben az új kormány gyorsan és hitelesen lép, a külföldi befektetők bizalma gyorsan visszatérhet, hiszen a magyar gazdasági fundamentumok alapvetően kedvezőek. Ebben az esetben a forint tovább erősödhet.
Ha az új kormány halogatja a megteendő egyensúly-javító intézkedéseket, vagy nem bizonyul elég határozottnak és hitelesnek a nemzetközi befektetők számára, akkor a magyar pénz- és tőkepiacokon folytatódik a már évek óta tartó bizonytalanság, s nagyobb volatilitás mellett tartós árfolyamgyengülés és hozamnövekedés indul be.
(2)Gém Erzsébet tudományos munkatárs - Kopint-Datorg ZRt.(1) - Az EU 2006 szeptemberéig adott haladékot Magyarországnak arra, hogy egy megalapozott és végrehajtható államháztartási egyensúly-javító konvergenciaprogramot állítson össze.
(2) - A nemzetközi befektetői környezet romlása, valamint az új kormányba vetett bizalom szertefoszlása szélsőséges esetben drámai árfolyameséshez és az ezzel járó kamat- és hozamemelkedéshez is vezethet. Izland esete szemléletes példa arra, hogy miközben a nemzetközi befektetők évekig elnézik egy ország gyors eladósodását és a külső-belső egyensúly tartós romlását, ez a hozzáállás egyik napról a másikra megváltozhat a kedvezőtlenné váló nemzetközi befektetői klíma hatására, előidézve az adott ország valutájának, valamint pénz- és tőkepiacának összeomlását.
Kapcsolódó anyagok:Hazai munkaerőpiac: tovább csökkent a foglalkoztatásMagyar külkereskedelem: újra lendületben?Munkanélküliség növekedése: természetes vagy drámai?A dráguló energiavásárlás hatott a hazai importraÁllamháztartási hiány: hogyan is állunk valójában?

Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




A közszférások bére két és fél éves mélypontra került







