Jelentős költségeket takaríthatnak meg a vállalatok a távmunka alkalmazásával: amellett, hogy olcsóbbak lesznek az ingatlanköltségek, kisebb lesz a fluktuáció, így a hatékonyság is növekedhet. Természetesen a távmunka alkalmazásának vannak költségei is, a felmérések szerint azonban megéri a bevezetés mellett dönteni.
A cégeknek is megéri
A távmunkahelyek létrehozása a munkaadónál tőkét szabadíthat fel az olcsóbb ingatlanköltségek, a kisebb fluktuáció és a hatékonyság növelése által. A távmunka alkalmazásával a vállalatok tehát jelentős költségeket takaríthatnak meg, amelyeket fejlesztésekre fordíthatnak. A hatékonyabb szervezés és működés ezáltal elősegítheti a vállalat növekedését.
A távmunkahelyek megvalósítása azonban úgyszintén költségekkel jár. A vállalatok számára akkor éri meg működési módjukon változtatni, ha az a vállalati célokkal összhangban történik. Ennek megfelelően meg kell határozniuk azokat a vállalati indikátorokat, amelyek a távmunka bevezetésének és fenntartásának költségét befolyásolhatják, valamint a várt előnyöket, amelyeket a távmunka révén el kívánnak érni. A megvalósítási és üzemeltetési költségek, valamint a távmunka bevezetésével jelentkező profit kiszámítása lehetővé teheti a jelentkező költségek és várható előnyök tervezését.
Egyszeri és folyamatos költségek
Távmunka-cikksorozat az mfor.hu-n
Szerkesztőségünk cikksorozatot indított távmunka témában, amelyben a Magyar Távmunka Szövetség szakértői írnak a foglalkoztatási forma hazai alakulásáról, annak előnyeiről, hátrányairól, bevezetésének lehetőségeiről és a témát érintő egyéb kérdésekről. A cikkek oldalunkon nagyjából kétheti rendszerességgel jelennek meg, illetve az aktuális anyagokat hírlevelünkben (melyre itt jelentkezhet) is olvashatják.
A távmunka bevezetésével kapcsolatos indikátorként egyszeri és folyamatos költségeket, valamint könnyen, nehezen vagy egyáltalán nem számszerűsíthető hasznokat lehet meghatározni.
Egyszeri költséget jelent az információs és kommunikációs technológia kiépítése (hard- és szoftver), különböző személyi jellegű ráfordítások, mint a tervezés, elemzés és bevezetés bérköltsége, a személyzet toborzási és elbocsátási ráfordításai, illetve a beiskoláztatás, továbbképzés. Ide tartoznak még az üzembehelyezési és végrehajtási, illetve a hulladék és környezetvédelmi költségek is.
A folyamatos költségek elemei lehetnek az információs és kommunikációs technológia bérleti/lízing/licensz-díjai, a vállalt bér és egyéb személyi jellegű ráfordítások, beiskoláztatási, várakozási, ápolási és illeszkedési költségek, illetve az adatvédelemra, adatbiztonságra, telekommunikációra szánt összegek, anyagköltség, igénybe vett szolgáltatás költségei, felelősségi-, biztosítási díjak, havi átlagos/átalány kiadások, hotline üzemeltetése, ellenőrzési és koordinációs költségek (munkatervezés, folyamtirányítás).
A dolgozók és a munkaadók is hasznot húzhatnak belőle
A távmunka bevezetésével könnyen és nehezen számszerűsíthető hasznok keletkeznek. Az előzőek közé tartozhatnak az ingatlan és parkolóterület költségeinek csökkenése, a helyiségek költségeinek csökkenése (bérleti díjak, karbantartási költségek, takarítási és energiaköltségek), bér és egyéb személyi jellegű ráfordítások csökkenése, pótlékok csökkenése (túlóra, éjszakai, ünnepnapokon járó pótlékok), szociális juttatások csökkenése (étkeztetési, utazási költségek), a csökkent munkaképességűeknek fizetendő kiegyenlítési kiadások csökkenése, a fluktuáció csökkenése, a betanítás költségeinek elmaradása és az alacsonyabb betegség miatti hiányzás.
A nehezen számszerűsíthető hasznok közé soroljuk az olyan dolgozókkal összefüggő szempontokat, mint a magasan képzett alkalmazottak vállalat iránti hűségének, kötődésének javítása, a munkahelyi csúcsidőszakok megszűnése, a leterhelések kiegyenlítődése, az eltávolodott know-how kihasználása, azaz új potenciális alkalmazottak felkutatása, a városközpontok helyett a peremtelepülések előtérbe kerülése. Az információs és kommunikációs technológia jobb minőségéből is számtalan előnyhöz juthatnak a vállalatok.
hirdetés
Ezeken túl vannak különböző nem számszerűsíthető hasznok is. A dolgozókat érintik az olyan előnyök, mint hogy a "játszóterük" növelésével a felelősségük növekedhet, a munkahely attraktivitása javulhat, csökkenhet a hiányzások száma, rugalmasabbá válhat a szervezet.
Felmerülnek különböző belső, nehezen vagy egyáltalán nem számszerűsíthető költségek/kockázatok, mint a potenciális kommunikációs problémák, nehézkes menedzsment, a minőség-ellenőrzés kockázata, az alkalmazott hűségének elvesztésére vonatkozó, illetve a felelősségre vonatkozó kockázat. Az alkalmazottak spontán találkozása a távmunkások esetében szinte lehetetlen, felmerülhetnek ellentétek a csoportban.
Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.
Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!
Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.