Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Milliárdokkal támogatná elektromos autók vásárlását a német kormány
A német kormány milliárdokkal kívánja támogatni elektromos autók vásárlását - írta csütörtöki számában a Bild című lap.
A tervek között szerepel egyebek mellett, hogy tíz évre mentesülnének a gépkocsiadó megfizetése alól azok, akik elektromos autót vesznek. A szolgálati gépkocsik esetében olyan mértékben csökkentenék az adót, hogy kedvezőbb legyen e-autó vásárlása, mint egy hagyományos kocsié. Emellett a kormány több ezer elektromos autó beszerzését is tervezi állami hivatalok számára.
Az elektromos autók elterjesztésére létrehozott, főként az ipar képviselőiből álló nemzeti NPE platform egy héten belül előterjeszti javaslatait, majd ezt követően a kormány kidolgozza a támogatási programot.
Az NPE 3,8 milliárd euró támogatást tartana szükségesnek, ennek segítségével 2020-ig - összhangban a kormány terveivel - egymillió e-autó kerülhetne forgalomba Németországban, és legalább 30 ezer új munkahely létesülhetne.
MTI

Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




A közszférások bére két és fél éves mélypontra került









