Milliárdos megtakarítási program indul a Deutsche Telekomnál



A Deutsche Telekom jelentősen csökkenti költségeit a következő öt évben - jelentette ki a társaság szóvivője. Milliárdos nagyságrendű megtakarításról van szó, a konkrét összeget azonban nem közölte, ennek meghatározására a következő három évre szóló üzleti terv küszöbön álló megvitatásakor kerül sor.

A cél az, hogy a Deutsche Telekom Európa legjövedelmezőbb távközlési csoportja legyen. Az árbevételt tekintve a vállalat már most is Európa vezető távközlési cégei között van, jövedelmezőségi mutatója azonban rosszabb versenytársaiénál a németországi üzletmenet gyengélkedése miatt.

A társaság személyzeti vezetője idén júliusban azt jelezte, hogy a cég 2008 után újabb létszámcsökkentésre készül, miután 2008 végéig már 32 ezer fős munkahelycsökkentést jelentett be korábban. A leépítés oka az interneten alapuló hálózatok kiépítése, ami miatt kevesebb műszaki személyzetre van szükség.

A cég 2008 végéig összesen 32 ezer alkalmazottjától akar megválni: a leépítéseknél leginkább a vezetékes ágazat, a T-Com érintett, ahol 20 ezer állást kívánnak megszüntetni. A társaság a hét végén nagyszabású szervezeti átalakítást jelentett be, amelynek keretében a legfontosabb területeket a jövőben központilag irányítják.

MTI/Menedzsment Fórum





Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller

1937. május 23-án hunyt el a kiváló üzleti érzékkel rendelkező amerikai iparvezér, John D. Rockefeller, aki megalapozta tevékenységével az ismert nagytőkés család vagyonát is. Állítólag Dagobert bácsi riválisát, John D. Rockerduckot is róla mintázták. Mesél a múlt az mfor.hu-n.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.