Átverés a milliós fizetésekkel csábító internetes munka


Hamisak és felelőtlenek azok az állítások, amelyek azt hitetik el az emberekkel, hogy kizárólag marketing eszközök alkalmazásával, internetes munkavégzés útján milliomosok születhetnek – hívta fel a figyelmet az I-Work Közhasznú Alapítvány egy hétfői sajtótájékoztatón.

Álmodozni lehet róla, de feleslegesÁlmodozni lehet róla, de felesleges (Mfor-montázs)

Programsorozatot és távmunkaprogramot indít az I-Work Internetes Munkavégzést Támogató Közhasznú Alapítvány – közölte Déri Tamás, a program felelőse sajtótájékoztatón hétfőn. A programot egyebek között a Google Magyarország Kft. támogatja partnerként.  A szervezet elsősorban a mikro-, kis- és középvállalkozásokat kívánja segíteni az internetes munkavégzés módszereinek és kultúrájának kialakításában.

Első körben a hr-eszközöket szeretnék megismertetni a kisebb társaságokkal, illetve alkalmazásukat  – amely a nagyvállalkozások esetében ma már természetes – kívánják kiterjeszteni, mivel ez különösen fontos a távmunka-foglalkoztatásban. Emellett lényegesnek tartják egy minőségbiztosítási rendszer kidolgozását az adott vállalkozás sajátosságaihoz igazítva. Ez megmutatja, hogy milyen jogszabályokat, munkaszervezési, biztonsági vagy éppen ergonómiai szempontokat kell figyelembe venni.

Miért vált munkát a magyar?
Miért vált munkát a magyar?

Tisztelt Olvasónk! Kérjük, vegyen részt a Profiles Kft.-vel végzett közös mini kutatásunkban, amelyben azt szeretnénk feltárni, hogy a magyar munkavállalók elsősorban milyen okokból váltanak munkahelyet. (A válaszadás nagyjából 1 percet vesz igénybe.) Rövid kérdőívünket itt érheti el.

Félrevezető hirdetések

A sajtótájékoztatón kiderült, hogy Magyarországon nagyon sok olyan hamis reményekkel kecsegtető lehetőségeket lehet találni az interneten, így annak, aki ilyen munkát keres, nagyon résen kell lenni. „Hamisak és felelőtlenek azok az állítások, amelyek elhitetik, hogy  csupán marketing eszközök alkalmazásával, internetes  munkavégzés útján milliomosok születhetnek” – hangsúlyozta Déri Tamás.

Hozzátette: hamisak azok a hirdetések is, amelyek a számviteli, TB- és adófizetési kötelezettségek figyelmen kívül hagyásával ígérnek jövedelemszerzési lehetőséget az internethasználóknak. A félreértések, félrevezetések és visszaélések megelőzésében fontos szerepe van a jogtudatos magatartás ösztönzésének, amelynek az alapítvány kampányai során különösen nagy figyelmet szentel.

A pénzügyi válság negatív hatásait elemezve még inkább előtérbe kerülhet a távmunka elterjesztése, amely ma sok más európai országhoz hasonlítva rendkívül elmaradott hazánkban, az aktív munkavállalók csupán 3-6 százaléka dolgozik ilyen formában. Távmunkával ugyanis jelentős költségeket lehet megtakarítani - leszámítva a kezdeti kiadásokat, amely során a megfelelő rendszert kiépítik. A mostani krízisre hivatkozva úgy tűnik, legutoljára a távmunkásokat küldik el, hiszen foglalkoztatásuk jóval kevesebbe kerülhet a cégnél.

Érdekesség, hogy a kölcsönzött munkavállalók ugyanilyen „megbecsült” dolgozói a cégeknek külföldön, mivel az alkalmazásukból keletkezett költségek szintén alacsonyabbak. Nálunk viszont éppen az ellenkezője történik, első körben ezeket a munkavállalókat küldték el a társaságok. Ez a tendencia ugyanakkor meg fog fordulni a közeljövőben – vélte Papp Julianna, a programot egyebek között támogató P&Bert Management munkaerő-közvetítő cég operatív igazgatója.

Sokat kell tenni a hatékony távmunkáért


Bár sok esetben jelenthet a távmunkaházban történő foglalkoztatás megoldást, de kizárólag munkakörelemzés, kockázatelemzés és a munkakínálat illetve a feladatok elvégzésére alkalmas szakképzett munkaerő részletes felmérése után – emelték ki a sajtótájékoztatón. Hozzátették: hamisak azok az állítások, amelyek – egyoldalúan, a zavartalan és biztonságos munkavégzésre alkalmas munkakörnyezet kialakítása és a humán szervezetek megfelelő felkészítése nélkül – 20-40 százalékos operatív költségcsökkentést ígérnek.

Az alapítvány további célja, hogy az e-munkavégzéshez szükséges kulcskompetenciákat elterjesszék. Ezzel lehetővé kívánják tenni a hátrányos helyzetű csoportok digitális írástudatlanságának felzárkóztatását.

Munkahelyeket teremtenének

Ezen túl önkormányzati partnerprogramot is hirdetnek, amelynek keretében tervezik az internetes munkavégzéssel is megvalósítható munkalehetőségek felmérését a települések, kistérségek területén. Egyebek között térségi központok, távmunkaházak kialakításában segítenének. Az alapítvány szakértői olyan országos szintű, komplex távmunkaház-program elindításán dolgoznak, amely során első lépésben 15-20 térségi központban nyílna lehetőség távmunka központok kialakítására, 1000-1300 munkahely kialakításával.

Megkeresik azokat a mikro- és kisvállalkozásokat is, amelyek internetes munkavégzést alkalmaznak. Munkavégzési, szervezési módszereiket, illetve tapasztalataikat később mintaértékű projektként elérhetővé tennék más számára is. Továbbá eFair-Play programot hirdetnek az interneten fellelhető munkavégzési lehetőséggel történő visszaélések megelőzésének érdekében.

Az internetes munkavégzés (távmunka) egészére kiterjedő, de főként a három legfontosabb területre – a humánerőforrás-gazdálkodásra, az informatikára és a jogi normákra –koncentráló rendszer bevezetését az év második felében tervezik.

Kovács Zita

Menedzsment Fórum




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller

1937. május 23-án hunyt el a kiváló üzleti érzékkel rendelkező amerikai iparvezér, John D. Rockefeller, aki megalapozta tevékenységével az ismert nagytőkés család vagyonát is. Állítólag Dagobert bácsi riválisát, John D. Rockerduckot is róla mintázták. Mesél a múlt az mfor.hu-n.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.