Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Reklámkampánnyal csábítják a hadseregbe a fiatalokat
A katonaságot népszerűsítő plakátok, hirdetések lepték el az országot, amelyeken hollywoodi filmekre hajazva mosolygó fiatalokkal próbálják elhitetni az arra fogékonyakkal, hogy milyen szép is ez a pálya. A mfor.hu az illetékes szaktárcát kérdezte a toborzó reklámok hátteréről.
A legjobbakat várjákNem csak a szerződéses állomány, hanem általánosságban a katonai pálya presztízse és népszerűsége is igen magas Magyarországon - legalábbis Bocskai István, a Honvédelmi Minisztérium szóvivője szerint. Kérdésünkre közölte: az utóbbi években folyamatosan nőtt a pálya társadalmi elismertsége, amit a legutóbbi felmérések is alátámasztanak.
Hozzátette: mivel - mint minden szakmában - a Magyar Honvédségben is tapasztalható fluktuáció, az állomány feltöltéséről toborzás keretében gondoskodik a tárca.
A Honvédelmi Minisztérium toborzási stratégiája jelenleg három korosztályt céloz meg: szerződéses legénységi állomány esetén a 18-47 év közöttieket, pilótaképzés esetén a 26. életévüket be nem töltötteket várják, tekintettel arra, hogy ez utóbbi állomány jelentkezési feltételei között szerepel egy diploma megléte. A katonai tanintézetek esetében 18-22 év közötti fiatalok jelentkezhetnek.
Hatvanmillió népszerűsítésre
2007 második felében a Szonda Ipsos közvélemény-kutató cég személyes megkérdezésen alapuló kérdőívben különböző honvédségi feladatok szükségességének megítélését kérte a válaszadóktól, mint például részvétel árvízvédelemben, katasztrófa-elhárítás, légtérellenőrzés, az ország területi egységének, határainak katonai védelme, terrorizmus elleni fellépés, a professzionális katonák folyamatos kiképzése, humanitárius segítségnyújtás, civil újjáépítés, nemzetközi szerződések ellenőrzése (fegyverzetellenőrzés), más NATO-tagországokkal való együttműködés béketámogató külföldi missziókban. Ezek a feladatok kivétel nélkül fontosak a válaszadók szerint, hiszen a 100 fokú fontossági skálán mind 72-92 pont közötti értékelést kaptak.
A szaktárca Kommunikációs és Toborzó Főosztálya a tavalyi év folyamán két pályázatot is kiírt, amelyeknél a beérkező pályamunkák elbírálásánál az egyik legfontosabb szempont a katonai pálya mint hivatás népszerűsítése volt. A legjobb pályázóknak a minisztérium mintegy hatvanmillió forintot ítélt oda.
Ebből egyebek között rendezvényeket, kiadványokat, az ország keleti részében lévő helyőrségeket népszerűsítő toborzó eseményeket, médiamegjelenéseket támogattak. A tervek szerint idén tovább folytatják a haza védelmének, illetve a katonaságnak ilyen formában való népszerűsítését.
Több eszközzel, például plakátokkal, sajtóhirdetések útján is igyekeznek a hadsereg elismertségét fokozni. Ugyanakkor Bocskai István szerint a leghatékonyabb toborzási technika még mindig a személyes kapcsolat, így a leggyakrabban alkalmazott módszer továbbra is a civil rendezvényekre épülő mobil toborzás.
A toborzóirodák munkatársai igyekeznek eljutni azokra a helyekre, eseményekre, rendezvényekre, ahol a célcsoportukba tartozó fiatalokkal személyes kontaktust tudnak kialakítani. Ezen felül szinte minden közoktatási intézménnyel kapcsolatban állnak, hogy a fiatalokat minél előbb tájékoztathassák a katonai iskolák, illetve a katonai munka által nyújtott lehetőségekről.
Csak a legjobbak lehetnek katonák?
2007-ben 3576 fő jelentkezett Magyarországon a Magyar Honvédség mint az ország egyik legnagyobb munkáltatója által kínált munkákra. Ebből 878 fő vonult be katonának, mintegy nyolcszáz fő felvételi eljárása pedig jelenleg is folyamatban van. Az elmúlt évekhez képest folyamatosan és jelentős mértékben nőtt mind az érdeklődők, mind pedig a jelentkezők száma, ami lehetővé tette a minőségi kiválasztás és toborzás alkalmazását - jelezte a szaktárca szóvivője.
A szerződéses legénységi beosztásokra jelentkezett, alkalmasnak minősített és bevonult állomány mintegy tíz százaléka nő, a teljes meglévő létszám esetében pedig mintegy 15 százalékos a hölgyek aránya. Ez egy kismértékű, de folyamatos emelkedést mutat a korábbi létszámarányokhoz viszonyítva.
A közelmúltban jelentősen szigorodtak a fizikai, a pszichológiai és az egészségi követelmények is, így tehát jogos a toborzó felhívás: „Kerülj a legjobbak közé!”. Bocskai István szerint ma Magyarország önkéntes haderejéhez csak az átlagon felüli képességekkel és fizikai állapottal rendelkező fiatalok kerülhetnek.
Azok, akik tavaly megfeleltek a követelményeknek, elsősorban Debrecen, Szolnok és Hódmezővásárhely helyőrségekben kezdhették meg katonai szolgálatukat - főként lövész, ejtőernyős felderítő és gépkocsivezető beosztásokban. Tekintettel a Magyar Honvédség nemzetközi szerepvállalására, 2008-ban is a fenti alakulatok teljes feltöltöttségét célozzák meg.
Sikeresek a kampányok
A Honvédelmi Minisztérium tapasztalatai szerint eredményesek voltak azok az imázskampányok, amelyek 2005-ben - az önkéntes haderőre történő áttérés egyéves évfordulója alkalmából -, valamint 2006-ban (lásd NFTC-program, NATO Flying Training Kanadában – pilótaképzés, toborzás) indultak, mivel mind az adott évben szükséges szerződéses katonai létszámot, mind pedig a pilótaképzés megkezdésére alkalmas állományt sikerült velük biztosítani.
2007-ben a toborzáshoz használt marketingeszközök a korábbiakhoz képest lényegében nem változtak, viszont az internet nyújtotta lehetőségeket beépítették a felhasználható technikák sorába. Tavaly novemberben megújult külsővel jelentkezett a www.honvedelem.hu, amely teljesen különvált a tárca hivatalos honlapjától (www.hm.gov.hu), és főként a 15-30 éves korosztályt szólítja meg magazin jellegű, lendületes, színes írásokkal, fiatalos tartalommal népszerűsítve a katonai pályát.
Kovács Zita

Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




A közszférások bére két és fél éves mélypontra került









