Új munkajogi szabályok: ideiglenesen rövidülhet a munkaidő

nyomtatáse-mail küldésCikk betűméretének csökkentése

A válság miatt néhány új munkajogi szabályt kell figyelembe venni a munkáltatóknak. Ezeknek egy része csak átmeneti, amelyekkel a krízis okozta negatív hatásokat próbálják mérsékelni. Például a válság által különösen sújtott cégeknél ideiglenesen rövidülhet a teljes munkaidő, és a rendkívüli munkavégzésre is új szabályok vonatkozhatnak majd. Egyéb területet érintő változás, hogy a vállalkozásokat csak súlyos vagy többszöri jogszabálysértés esetén lehet kizárni az állami és uniós támogatásokból, valamint a közbeszerzésekből.

Bő két évvel ezelőtt született az a törvény, amelynek alapján jogsértések esetén a cégek két évig elesnek az állami és uniós támogatásoktól, illetve öt évig kizárják ezeket a közbeszerzésekből. Egy törvényjavaslat alapján ez módosulna, és ezentúl csak a súlyos és a sorozatos jogszabálysértőket tiltanák el két-két évig.

Súlyos jogszabálysértésnek minősülne, ha nincs bejelentve egy alkalmazott, vagy ha azokat az érdekképviseletek ellen követnék el. Ez esetben azonnali kizárás következne be. A javaslat szerint az a cég, amely kétszer követi el ugyanazt a kevésbé súlyos törvénysértést, szintén eltiltható lehetne – mondta el Horváth István, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium Jogi Főosztályának vezetője egy csütörtöki szakmai konferencián.

Ugyanakkor felhívta a figyelmet: kérdés, hogyan ítéli meg majd a javaslatot az új kormány, illetve milyen sebességgel lehet majd belőle törvény.

Ha a javaslat változatlan marad, akkor azzal a több telephellyel rendelkező nagyobb cégek járhatnak jól, hiszen ez esetben nem adódnak össze a szabálysértések, a telephelyek külön-külön munkáltatónak minősülnének – vélte a szakember.

Jön a válságszabály

Készülőben van egy úgynevezett válságszabály is: a Munka Törvénykönyv módosításával a munkaidő átcsoportosítására adnának lehetőséget. Ez alapján rövidülhetne a teljes munkaidő, amire megkapnák a bért az alkalmazottak. Ugyanakkor cserébe 2010 január elsejétől a kiesett munkaidőt pótolni kellene.

Vagyis azoknál a cégeknél, amelyeknél a válság miatt öt helyett négy napot dolgoznak a munkavállalók, jövőre - heti legfeljebb 44 órára - felemelnék a munkaidejüket. Ezeket az embereket a munkáltató rendes felmondással illetve csoportos létszámleépítésre hivatkozva nem küldheti el, a dolgozók viszont elvileg bármikor felmondhatnak.

A szabályozást valószínűleg a nagyobb gyártó cégek fogják kihasználni, amelyek a termelés miatt kénytelenek csökkenteni a munkaidőt. A változás kikényszerítése hátterében is az egyik autógyár lobbija áll.

Több rendkívüli munkavégzést rendelhetnek el

Egy másik változtatás a munkaidőkeret időtartamát érinti. Eszerint ezentúl az eddigi legfeljebb két hónap helyett négy hónapra is megállapíthatja azt a munkáltató.

Egy másik törvénycsomag szerint a munkaszünet kiadásának felső határa egy óra lesz. Korábban ezt a rendelet húsz percben határozta meg, de külön megállapodás alapján ezt gyakorlatilag bármekkora időtartam lehetett. Ezen túl viszont maximálisan egy órában határozhatják meg a munkaszünetet, mivel ezzel megakadályozhatják, hogy órákkal elhúzódjon az alkalmazott munkaideje.

A rendkívüli munkavégzésre is új szabályok vonatkoznak majd: e szerint ennek éves időtartamát felemelték kétszázról háromszáz órára. Ezt a munkáltató akkor teheti meg, ha jelzi a munkaerőigényt a munkaügyi központnak, de az nem tud számára megfelelő munkaerőt biztosítani. Eddig csak olyan embert alkalmazhattak, akik kulcsszemélynek számítanak, most viszont ez kikerült a törvény szövegéből, éppen azért, hogy minél több embernek tudjanak munkát biztosítani.

További változások a munkajogban

Január elsejétől két, munkaidőre vonatkozó szabály is változott: ez alapján munkaszüneti napokon munkavégzésre kötelezhetőek azok, akik a szolgáltatás jellegéből adódóan (tehát nem munkaszervezési okokból) kénytelenek ellátni a munkát.

Azok pedig, akik kiküldetés miatt külföldön tartózkodnak, ha a munkaszüneti nap az ottani munkavégzés helye szerint munkanapnak minősül, szintén foglalkoztathatóak.

Módosult a szabadság kiadására vonatkozó rendelet is. Két éve ugyanis alkotmányellenesnek minősítették azt a szabályt, amely kimondta, hogy a szabadság kiadható a tárgyévet követően is. Ezen némileg enyhítettek, hiszen most már kiadható az úgy, ha a munkáltató a tárgyévben megkezdi a szabadság kiadását, és azt a következő évre átviszi.

Kovács Zita

Menedzsment Fórum



Töretlenül bízik a magyar Orbánékban a gyenge forint ellenére is

Nem meglepő, hogy tartós a kormány iránti bizalom, a jelenlegi gyenge forintárfolyam ugyanis nem csapódik le közvetlenül a pártpreferenciákban - mondta az mfor.hu által megkérdezett politikai elemző. A szakember szerint az őszi IMF-tárgyalások jelenthetnek majd kockázatot a kormány számára, a magasabb törlesztőrészletek pedig csak hosszabb távon jelenhetnek meg a bizalomban. Mfor.hu-háttér.

.
Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

.
hirdetés
Matolcs: 2030-ra jobban élhetünk, mint az európai átlag - az új kormány nagyon bátor választ adottMatolcs: 2030-ra jobban élhetünk, mint az európai átlag - az új kormány nagyon bátor választ adott

A következő három évben hazánk finanszírozható a piacról, a befektetők bizalma visszatért Magyarország iránt, ezért nem vagyunk egy kategóriában Görögországgal. Matolcsy kijelentette, nem lesz új IMF szerződés, bízunk magunkban. Mfor.hu-tudósítás.

.
Olvasói sarok
[ 10:58 ] Töretlenül bízik a magyar Orbánékban a gyenge forint ellenére is - Idegen
" Az viszont hogy nem bíztok, az hátra- és lehúz. Mert..."
[ 07:19 ] A visszhang.... - NoDuma
" Kaboca: Korrektul igyekeztem valaszolni, de ismet sz..."
[ 2010-09-01 ] Áttörte: 220 felett a svájci frank, történelmi csúcson az alpesi valuta - FeketeVipera
" "220 felett", avagy mit is mondott a frank árfolyamr..."
[ 2010-08-30 ] Szerdától 75 wattos izzót sem lehet kapni - Alex323
" Kedves Kázmér, a halogénizzók sajnos nem energiataka..."
[ 2010-08-30 ] Rogoff: Görögország a segélycsomag ellenére is csődbe megy - Mihály Géza
" Érdekes, hogy az európai államoknál sokkal nagyobb p..."
További témák >>
hirdetés
.