Szinte minden működési területre kiterjed idén az APEH figyelme, így a korábbi évekhez képest sokkal szélesebb körben várhatóak ellenőrzések.
hirdetés
A PricewaterhouseCoopers hírlevele az APEH 2010-es ellenőrzési irányelvei alapján ismerteti: az állami adóhatóságnak továbbra is kiemelt célkitűzése az úgynevezett agresszív adótervezés elleni határozottabb fellépés, a nemzetközi tapasztalatok és együttműködési megállapodások felhasználásával.
Ellenőrzésre számíthatnak a többszörös székhely-, illetve tulajdonos-váltással érintett adózók, a több éven keresztül jelentős összegű tagi kölcsönnel működő vállalkozások, az előtársasági időszakban nagy összegű fizetendő és levonható áfát bevallók, a tartósan veszteséges, ugyanakkor folyamatosan működő cégek, különös tekintettel a nagy összegben felhalmozódott veszteségek finanszírozására.
Fontos vizsgálati terület lesz az adóminimalizálásra irányuló költségelszámolás, az árbevételhez képest jelentős arányú szolgáltatás (például rendszerhasználati díj, bérleti díj, reklám- és marketing költség) igénybe vétele. Kiemelten kezelik továbbá a beruházásokhoz kapcsolódóan a társasági adóról szóló törvény alapján az adóalap csökkentő tétel alkalmazását, illetve az adókedvezmény és támogatás érvényesítését. Fontos vizsgálati terület az adóalap csökkentése a kutatás-fejlesztési tevékenységgel kapcsolatban, a járulékalap csökkentése az innovációs járulékfizetési kötelezettséggel összefüggésben, a rendszeresen előzetesen felszámított áfát valló, de azt a folyószámlán hagyó, vagy más adónemre átvezető vállalkozások működése.
Átütemezné hitelét vagy újat venne fel? (x)
Az adóhatóság fokozott figyelmet fog fordítani a kapcsolt vállalkozások közötti ügyletek valós tartalmára, valamint a szokásos piaci ár megállapításának vállalkozás által alkalmazott módszerére is. A feltételes adómegállapítások ellenőrzése során a kérelemben foglalt tények teljesülésének vizsgálata jelenti az adóhatóság feladatát. Kiemelt feladatként kezeli az adóhatóság a beruházási adókedvezmény ellenőrzését is, különös figyelemmel az adókedvezménnyel érintett időszak jogszabályban meghatározott lezárulására.
A társadalombiztosítás pénzügyi alapjait illető bevételek megrövidítésének feltárása, illetve a minimum járulékalap, a minimálbér kétszerese és a tevékenységre jellemző kereset utáni járulékfizetési kötelezettség teljesítése érdekében fokozottan figyelemmel kíséri az APEH azokat a vállalkozásokat, vállalkozókat, akik járulékfizetési kötelezettségüket a tevékenységre jellemző keresetnél alacsonyabb összeg után teljesítik.
Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.
Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!
A jelenlegi helyzetben, a magas kötvényhozamok mellett fenntarthatatlan hazánk finanszírozása, ezért van szükség arra, hogy megállapodjunk egy újabb hitelkeretről a nemzetközi szervezetekkel. A brókercég elemzői szerint ez a tavasszal megtörténhet, utána pedig jelentősen javulhat a magyar eszközök megítélése, a folyamat egyik nyertese az OTP lehet. Mfor.hu-tudósítás.