Minden képzeletet felülmúlt az Apple


Az elemzői várakozások alaposan elszálltak az Apple esetében az egy évvel korábbi értékekhez képest. Az elsőszámú szórakoztatóelektronikai cég azonban még az elképesztően magas konszenzust is bőven túlszárnyalta.

A befektetők egy része mérsékelt pesszimizmussal tekintett az elmúlt napokban az Apple-re azt követően, hogy a Google nem tudta hozni az elemzők által várt ambiciózus számokat (lásd: 10 százalékos zuhanás - kiábrándító Google eredmény?). Voltak, akik hasonló nehézségeket gondoltak az Apple esetében is, mely a közelmúltban vesztette el legendás vezetőjét Steve Jobsot.
A cég azonban minden pesszimista hangot elhallgattatott, hiszen az utolsó negyedévben 118 százalékkal növelte profitját a bázis időszakhoz képest. A vállalat a pénzügyileg elsőnek számító negyedévében 13,1 milliárd, vagyis részvényenként 13,87 dollárt ért el. Egy évvel ezelőtt 6 milliárdos teljes, illetve 6,43 dolláros részvényenkénti profitról számolt be. A vállalat bevételei 73 százalékkal 46,3 milliárd dollárra nőttek.

Az elemzők nem voltak szívbajosak, hiszen maguk is átlagosan 10,08 dolláros nyereséget vártak, illetve 38,85 milliárdos forgalmat, amelyet az Apple bőven túlszárnyalt.

A kimagasló eredmények mögött egyértelműen az iPhone sikere áll, melyből 128 százalékkal adtak el többet az egy évvel korábbiaknál. Jól teljesítettek a Mac gépek is, hiszen a növekedés itt 26 százalékos volt. Ugyanakkor az iPodok esetében úgy tűnik, az olcsóbb konkurensek, illetve maguk az okostelefonok komoly konkurenciát jelentettek, hiszen a szegmensben 21 százalékkal visszaesett az Apple értékesítése.
 
Az Apple önmagában is lenyűgöző nyereségét érdemes még egy szempontból megvizsgálni: a bevétel arányos profit alapján. Ebben a mutatóban a társaság eddig is "világbajnok volt", ám most tovább javította a korábbi 25 százalék körüli arányt. A legutóbbi negyedévben ugyanis minden dollár bevételéből több, mint 28 cent nyereség volt. 

Az elképesztő eredmények hatására a tőzsdén kívüli kereskedésben alaposan, 9 százalékkal ugrott meg az Apple árfolyama.
 
mfor.hu 



Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller

1937. május 23-án hunyt el a kiváló üzleti érzékkel rendelkező amerikai iparvezér, John D. Rockefeller, aki megalapozta tevékenységével az ismert nagytőkés család vagyonát is. Állítólag Dagobert bácsi riválisát, John D. Rockerduckot is róla mintázták. Mesél a múlt az mfor.hu-n.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.