Minden második magyar kkv hitelt venne fel


A megkérdezett kis- és középvállalkozások 54 százalékának lenne szüksége valamilyen hitelforrásra - derül ki egy friss felmérésből. A cégek ötöde azonban magában sem bízik, nem gondolja, hogy ki tudná termelni a hitelt. Mfor.hu-tudósítás.

hirdetés

Hitel kellene, de nem mindenkinek van

"Arra vagyunk kíváncsiak, hogy a kkv-vezetők, cégvezetők hogyan látják a cégük és a szektoruk jövőjét. Most azt látjuk, hogy fél év alatt 8 százalékkal esett a megkérdezett 700 cégvezető jövőbe vetett bizalma" - hangzott el az OTP kkv konjunktúraindexének szerdai bemutatásán.

Az indexet készítő Policy Agenda részéről Kiss Ambrus elmondta: azt tapasztalják, hogy a cégeknek nincs forrásuk, ezt tőkével, hitellel vagy pályázatokkal tudják orvosolni. A felmérésben megkérdezett cégek többsége jelenleg is rendelkezik valamilyen hitellel, emellett 54 százalékuk úgy nyilatkozott, hogy újabb hiteltermékre lenne szüksége. Ugyanakkor ezeknek a vállalkozásoknak csak négyötöde érzi magát képesnek arra, hogy a hitel összegét kitermelje.

Kiss Ambrus kiemelte: a megkérdezett cégek nagy része beruházásokra venne fel hitelt, 25 százalékuk napi likviditási problémákat orvosolna, 14 százalék piacbővítésre használná a banki forrást, míg 9 százalék új munkahelyeket teremtene. "A pályázatok terén azt láttuk, hogy minden második kkv indult már valamilyen pályázaton, ugyanakkor a hangulat pesszimista, minden második cég szerint ha elindulna egy pályázaton, akkor nem lenne esélye nyerni" - mondta a Policy Agenda szakembere.

A cég felmérése szerint a vállalatok 44 százaléka 25 millió forint feletti hitelt venne fel, ami a kkv-körben kifejezetten magasnak számít. A vállalkozások majdnem negyede 15-25 millió forint közötti összeget, 22 százalékuk pedig 5-15 millió forintra tartana igényt.

Az OTP a startvonalnál áll

"Mi a beruházási hitelek irányában indulnánk el a felmérés tapasztalataiból kiindulva, két konstrukcióban gondolkodunk, melyek állami illetve uniós támogatással valósulhatna meg" - mondta Csonka Tibor, az OTP Mikró-és Kisvállalati igazgatóságának ügyvezető igazgatója.

Mit tehetünk a munkavállalók adataival, és mit nem - Kedvezményes konferenciajegyek az mfor.hu olvasóinak!

A hitelek árazásáról a szakember egyelőre nem tudott nyilatkozni. Arra a kérdésre, milyen feltételeknek kell megfelelnie egy cégnek a hitelhez, Csonka kiemelte: ha egy cégnek negatív a saját tőkéje, az elmúlt két évben veszteséges volt vagy köztartozása van, akkor a bankok nem szívesen hitelezik. "Mi azokat szeretnénk megszólítani, akik megfelelnek ezeknek a kritériumoknak" - mondta a bank szakembere.  Szerinte nem azok a cégek fogják előre vinni a magyar gazdaságot, melyek veszteségesek.

"Az OTP-nek van arra megfelelő forrása elkülönítve, hogy a kkv-szektort finanszírozza. Egyelőre nincs okunk azon gondolkodni, meddig hitelezhetünk, elkötelezettek vagyunk" - emelte ki Csonka Tibor. Hozzátette: tavaly ősszel a meghirdetett Széchenyi 50 program keretében 835 vállalkozásnak összesen hatmilliárd forintnyi hitelt helyeztek ki.

Beke Károly
mfor.hu




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller

1937. május 23-án hunyt el a kiváló üzleti érzékkel rendelkező amerikai iparvezér, John D. Rockefeller, aki megalapozta tevékenységével az ismert nagytőkés család vagyonát is. Állítólag Dagobert bácsi riválisát, John D. Rockerduckot is róla mintázták. Mesél a múlt az mfor.hu-n.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.