Minden megyeszékhelyen lesz Libri-könyvesbolt



A jövő év végéig valamennyi megyeszékhelyre kiterjedő bolthálózatot épít ki a Libri Könyvkereskedelmi Kft., jelentette be Szabó Erika ügyvezető igazgató pénteken Egerben, a társaság új könyvesboltjának megnyitóján.

A 250 négyzetméteres egri egység, a 28 budapesti bolt mellett a társaság negyedik vidéki tagja. Az üzletben 6.000 könyv 18 ezer példánya kapott helyet, az árukészlet értéke 37 millió forintot tesz ki.

A Libri az idén kezdte meg a vidéki terjeszkedést: eddig Fóton, Kecskeméten és Székesfehérváron nyitottak saját üzletet. Egy-egy bolt berendezésére 20-30 millió forintot fordít a cég.

Mint ismert, az Állami Könyvterjesztő Vállalat 1992-es privatizációja során a Libri annak budapesti üzlethálózatát vásárolta meg. A belföldi magánszemélyek által birtokolt Capital Rt. tulajdonában lévő társaság az elmúlt évben 6 milliárd forint forgalmat ért el, az idei üzleti tervben pedig 7 milliárd forint szerepel.

(MTI)





Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller

1937. május 23-án hunyt el a kiváló üzleti érzékkel rendelkező amerikai iparvezér, John D. Rockefeller, aki megalapozta tevékenységével az ismert nagytőkés család vagyonát is. Állítólag Dagobert bácsi riválisát, John D. Rockerduckot is róla mintázták. Mesél a múlt az mfor.hu-n.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.