Mindenki szélerőművet építene



A meghirdetett 410 megawatt szélerőmű kapacitásra összesen 1117,75 megawattnyi pályázat érkezett 68 pályázótól a Magyar Energia Hivatalhoz - közölte a hivatal hétfőn az MTI-vel.

A pályázatokat hétfőn délelőtt kellett beadni, és azokat a hivatal elnöke által kinevezett öttatú bizottság bírálja el. A hivatal honlapján felsorolt pályázók között van például a Greenergy Szélenergetikai Befektető Kft., az Iberdola Renovables Magyarország Kft. több projekttel.

A pályázatokon van aki néhány kilowatt kapacitásra adott ajánlatot, de nagyobb projektek jellemzően az 50 megawatthoz közelítenek.

A 410 megawatt kapacitásból 280 megawattot az E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt. és az ÉMÁSZ Hálózati Kft. a területére együttesen hirdették meg, míg a fennmaradó 130 megawattot az ország többi részén - az E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt., DÉMÁSZ Hálózati Elosztó Kft., az ELMŰ Hálózati Kft. és az E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt. együttes területén - lehet megépíteni.

A Magyar Energia Hivatal korábbi tájékoztatása szerint jelenleg mintegy 200 megawatt a megépített szélerőmű kapacitás abból a 330 megawattból, amire korábban engedélyt adott.

MTI





Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 17:15 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
[ 2012-02-09 ] A nyugdíjrendszer erősen ösztönöz a potyautas magatartásra - Mari
" Na! Kezdődik a svéd modell alapozása. Akik az adóink..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.