Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Minőségtesztnek vetik alá az újonnan épülő budapesti utakat
Jövőre 22,8 milliárd forintot fordít útfelújításokra a főváros, az összegből számos nagyforgalmú főút és tömegközlekedési út megújul.
Tarlós István főpolgármester hétfői sajtótájékoztatóján arról számolt be: a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az ideihez hasonlóan 2012-ben is új szemlélet alapján végzi az útfelújítások, karbantartások menedzselését.
Felidézte, hogy 2011-ben 29 fővárosi útszakaszt újítottak fel, ez 19 kilométernyi utat jelent. Kitért arra is, hogy ezeken a szakaszokon a forgalmi rendet is modernizálták, összehangolták a jelzőlámpákat, valamint a statisztikák és a baleseti adatok alapján új lámpákat és gyalogátkelőhelyeket alakítottak ki.
Kevesebb kátyú?
A városvezető közlése szerint a minőségellenőrzést is beépítették a munkafolyamatba, vagyis a független szakfelügyelet laboratóriumi módszerrel ellenőrizte az új burkolatok minőségét, az anyagösszetételtől kezdve a kopó- és a kötőréteg vastagságáig.
Az útburkolatok élettartama 15 évvel nőtt a már felújított szakaszokon, 2012-ben pedig tovább folytatódik a program – mondta Tarlós István, hozzátéve, hogy erre 22,8 milliárd forintot terveznek fordítani. Ebből 16,1 milliárdot költenek hídfelújításra, 6,7 milliárdot útfelújításra, és 4,5 milliárd forint jut kátyúzásra – ismertette a főpolgármester.
Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója arról számolt be, hogy jövőre nagyobb torlódásokra kell számítani a rákoskeresztúri úgynevezett buszkorridorhoz - különálló autóbuszpályához - kapcsolódó felújítás miatt, ez érinti a Jászberényi út szinte teljes hosszát és a belső részét is. Kiemelte, hogy ezután is nagy figyelmet fordítanak az autósok tájékoztatására, illetve arra, hogy iskolaszünetben, a lehető legkevesebb fennakadást okozva végezzék a munkálatokat.
A jövőre induló kétéves időszakban a fő- és a tömegközlekedési utak közül 24-et érint a felújítás, megújul 14 rövid útszakasz, illetve csomópont, valamint 21 olyan szakaszt is felújítanak, ahol midibuszok közlekednek.
MTI

Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




A közszférások bére két és fél éves mélypontra került









