Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Mit tehet a vezető és a HR-es recesszióban?
A világszerte észlelhető általános gazdasági krízis kezelésében a vállalkozások, munkáltatók jelentős része a jól látható jelek ellenére sem készült fel a recesszió leküzdésére. A vezetők és a HR szakemberek többségének nincs tapasztalata a válságkezelés terén, nem rendelkeznek a megoldásra, a kilábalásra vonatkozó stratégiával. Ennek okán szinte kizárólag a létszámleépítés az egyetlen felmerülő válságkezelési eszköz.
A DGS Global Research 2008 karácsonya óta Válságkezelési Kutatás néven online felmérést folytat annak feltérképezésére, hogy a hazai szervezetek milyen megoldásokkal élnek a jelenlegi helyzetben.
E kutatásra építve - társadalmi felelősségvállalásuk részeként minél több hazai munkahely megmentését támogatva - a Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság, valamint a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola bevonásával Válságkezelési Konferencia: Mit tehet a vezető és a HR-es recesszióban? címmel egy nagyszabású eseményt szerveznek.
E konferencia létrehozásával a szervezők segítséget szeretnének nyújtani ahhoz, hogy a mintegy 40 neves vállalatvezető és HR szakember – a tapasztalatok átadásával – megismertesse a válságban érintett szervezetek prominenseivel az elbocsátást megakadályozó válságkezelési technikákat, a beavatkozási lehetőségeket, illetve a kormányzat képviselője a lehetséges támogatásokat és forrásokat. Nem titkolt cél az sem, hogy a rendezvénnyel erősíteni kívánják az emberierőforrás-menedzsment elismertségét, stratégiai jelentőségének felismertetését.
Az egész napos konferencia keretében hat kerekasztal-beszélgetésre és három előadásra kerül sor az alábbi témák mentén:
- A Válságkezelési Kutatás eredményeinek összefoglalása
- Hogyan érinti a válság Európában, Amerikában és Ázsiában a cégeket
- A vállalati kommunikáció krízishelyzetben, a vezető szerepváltozása a válságban.
- A munkaerőhöz kapcsolódó költségcsökkentési lehetőségek: munkakör-megosztás, csökkentett munkaidő, előrehozott nyugdíj, kényszerszabadság, képzési költségek csökkentése, bérbefagyasztás, a munkakörök újradefiniálása és átszervezése
- Mi a HR szerepe válságban?
- Kiszervezés, munkaerő-kölcsönzés, távmunka, interim menedzsment.
- Kormányzati segítség: munkahely-megtartó támogatások
- A személyügyi kontrolling szerepe a válságmenedzsmentben
- Csak a végső megoldás a létszámcsökkentés. A létszámcsökkentéshez kapcsolódó munkajogi feladatok. Az outplacement fontossága a létszámleépítésnél
- Előremenekülés: a tehetségek megtartása a válságban, profilváltás, új piacok keresése, a best practice és a benchmarking szerepe a válság idején.
Az előadók olyan szervezeteket képviselnek, mint a Videoton, a Zalakerámia, a Budapest Bank, az Electrolux, a Kaba-Elzett, a Malév, a Kürt, a dm stb.
A 150 fősre tervezett konferencia teljes programját a HR Webináriumok rendszerén (hr.webinariumok.hu) keresztül egyidejűleg 100 fő számítógépen keresztül távolról is élőben követheti, illetve az előadások utólag is hozzáférhetővé válnak, ily módon azok is segítséget kaphatnak, akik – bármilyen hátrányos helyzetükből fakadóan – nem tudnak a rendezvényen személyesen megjelenni.
A Menedzsment Fórum által is támogatott és a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolán megvalósuló konferencia részletes programja itt található: www.hr-trend.hu
(X)

Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




A közszférások bére két és fél éves mélypontra került









