Mitől lesz versenyképes a jövőben a HR-szakma?


Regresszív folyamatok tapasztalhatóak a magyar munkaerőpiacon, így a versenyképesség megtartásához a fajsúlyos szempontokra kellene ügyelnünk, vélik az év HR-esei, akiket az IVM Bridge Kft. által szervezett 2008-as HR bálon választottak meg. A győztesek: Szüts Ildikó, a Magyar Posta általános vezérigazgató-helyettese, az Esélyegyenlőségi program díj győztese, Rolek Ferenc, a Budapest Bank vezérigazgató-helyettese, a Stratégiai HR partnerség kategória nyertese, és Somorjai Éva, a Magyar Telekom HR vezérigazgató-helyettese, a Világgazdaság különdíjával kitüntetett szakember. Az mfor.hu a magyar HR-piaci tendenciákról kérdezte a szakembereket.

Somorjai Évától, a Magyar Telekom vezérigazgató-helyettesétől megtudhattuk, hogy a lehetséges HR-irányvonalak között szerepel az e-HR területén történő fejlesztés is. A Magyar Telekom az országban elsőként kezdte el ennek bevezetését. Ezt az innovációt ismerték el most a HR-díjjal.

"A HR számára ez rendkívül hatékony megoldás az adminisztrációban dolgozók terheinek csökkentésére, és nem elhanyagolható az a tény sem, hogy rendkívül költséghatékony módszer. Havonta több tonna papírt spórolunk meg több ezres nagyvállalat lévén az elektronikus bérjegyzékkel."

A magyar munkaerőpiacon még újdonságnak számító rendszer nagyban kivívta a munkatársak elégedettségét is azzal, hogy személyes adataik, HR-rel kapcsolatos ügyintézésük gyors, könnyen kezelhető és bármikor nyomon követhető. Somorjai Éva szerint az e-HR széles távlatokat nyit meg a humán erőforrással foglalkozó szakemberek számára.

Az új HR-kihívások

A Budapest Bank HR vezetője szerint a jelenlegi, sok változást és bizonytalanságot magában hordozó környezetben kulcsfontosságú a hosszú távú, biztonságos munkahely imázsának erősítése és ezzel a hosszú távú elkötelezettség kialakítása a munkavállalókban.

A több mint tízezres munkaerőbázissal dolgozó Magyar Telekom Csoport vezetősége is fontosnak tartja a munkaerő megtartását. "A piaci versenyben a jó munkaerő megtartása továbbra is rendkívül fontos és nagy kihívást jelentő feladat. Úgy tapasztaljuk, hogy piacképes teljesítményalapú jövedelemmel, egyedülállóan széles körű béren kívüli juttatási rendszerrel, tudatosan tervezett karrierutak ajánlásával, az employer branding fejlesztésével lehet hosszú távon is megtartani a dolgozókat, erősíteni a lojalitást" – tette hozzá Somorjai Éva.  

A munkaerőpiacon elismertséget kivívott profik és a tehetséges pályakezdők megszerzése és megtartása a nemzetközi HR-guruk szerint is igazoltan a jövő legnagyobb HR-kihívásainak egyike.

A Budapest Bank vállalati és szervezeti kultúrájának számos eleme segíti elő és erősíti ennek a célnak az elérését. A szakmai tréningek, a folyamatos képzés és fejlesztés, a tehetséggondozási fórumok, az emberi erőforrásoknak az üzleti tervezéshez szorosan kapcsolódó folyamata mind ezt szolgálják.

A Magyar Posta részéről Szüts Ildikó is úgy véli, hogy a technológiai kiegyenlítődés egyre erősebb, ma már nem ezen múlik a versenyképesség, hanem a humántőke minőségén, kreativitásán, lojalitásán, rugalmasságán.

"Azt hiszem hogy egyre erőteljesebb lesz a HR szerepe abban, hogy az üzleti stratégia mennyire lesz sikeres. A legnagyobb kihívása a szakmának, hogy hogyan tud stratégiai szereplővé és stratégia-alakítóvá válni. Ennek megfelelően a HR-nek a jövőben nem csak követő magatartást kell tanúsítania, hanem egyfajta proaktivitással és iránymutatással kell az üzleti folyamatok egyik vezetőjévé válnia" - emelte ki Szüts Ildikó.

A szakember szerint az elmúlt néhány évben a hazai HR-szakma nagyon komoly fejlődésen ment keresztül. Úgy véli, arra a HR-kultúrára, ami jelenleg Magyarországon van, büszkék lehetünk. Főleg a közepes és a nagyobb cégek esetében, ugyanakkor szembesülnünk kell azzal, hogy új kihívások vannak, amelyre a HR-szakembereknek is reagálniuk kell.

A versenyképesség kulcsa a HR stratégiai szerepvállalása, üzleti partnersége. A HR fő feladata az üzleti és pénzügyi célok elérése, és annak a HR speciális eszközeivel való támogatása.

Rolek Ferenc szerint a versenyképes HR feladata ma már alapvetően 4 nagy csoportba osztható: a munkavállalókkal való kapcsolat és azok képviselete, a HR folyamatok menedzselése, illetve ezeken felül az üzleti partnerség és a változásmenedzsment.

A Magyar Telekom szakembere, Somorjai Éva ugyanakkor hozzátette, hogy mindenekelőtt fel kell ismerni, a HR nem önmagért van, hanem elsődleges feladata az üzlet támogatása. "HR-szakemberként nyitottnak kell lenni az üzletre, hogy az üzleti problémát megismerve a lehető legjobb válaszokkal szolgálhassunk partnereink, munkatársaink számára".

Rolek Ferenc is abban látná a nagy áttörést, ha a HR kitörne a hagyományos "személyügy, munkaügy" szerepkörből és üzleti, stratégiai partnerré válna. A multinacionális cégek többségében a HR-tevékenység globális standardok alapján működik, ugyanakkor a jövőben egyértelműen a meghatározott keretek közötti kreatív, költségkímélésre és a piaci célkitűzésekre irányuló HR-vezetés lehet sikeres.

Garai Katalin

Menedzsment Fórum
.

Olvasta már?



hirdetés
370 milliárd dollár vált semmivé 10 nap370 milliárd dollár vált semmivé 10 nap

A szerdai nagy zuhanást követően csütörtökön inkább kivárás jellemezte a Bitcoin piacát.

.
hirdetés
elrejt
 
.