A Mol közleménye szerint a cégre csak minimális hatással lesz az, hogy tegnap az Európai Unió megtiltotta az iráni olaj importját. A lépés a magyar vállalat olasz leánycégét, az IES-t érinti kis mértékben.
hirdetés
Közleményében a Mol emlékeztetett arra, hogy a finomítói (downstream) üzletág a tavalyi első három negyedévben az EBITDA 20 százalékát adta, ezen belül az olasz IES kevesebb mint 15 százalékos részt vállalt a cég finomítói tevékenységéből. A csoporton belül pedig egyedül az olasz cég finomított iráni olajat.
"Az embargó miatt az IES-nek más forrásokat kell találnia, melyekből biztosíthatja olajszállítását a Mediterrán-térségben. A cég már 2009-ben és 2010-ben is vizsgálta annak lehetőségét, hogy más forrásból váltsa ki az iráni olajat" - áll a Mol közleményében.
A 11-12 kerület határán, Rupphegyen épült két szintes, duplakomfortos, csendes, családi házas övezetben épült 270 négyzetméteres ház 40 nm-es fedett terasszal, kocsibeállással, riasztóval, 3x8 méteres kültéri fűtött medencével, egy kis kerti házzal (téglaépület, zuhanyzó, WC, tároló helyiségekkel) igényesen kialakítva 160 millió forintért eladó, vagy 4000 euróért bérelhető. További információk: Lőrincz Anna (Primalak): 70-406-1920
Fővárosi ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.
Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a szentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!
A MOM park tőszomszédságában igényesen kivitelezett, 2008-ban részletes kiviteli terv alapján felújított, átépített modern ház eladó! A 266 négyzetméteres ingatlan 3 lakószintből és egy garázs-mosókonyha-tárolószintből áll. Nagyon napfényes, tágas terekkel rendelkezik, funkcionálisan is kitűnő térkihasználtság jellemzi az épületet. Alkalmas nagyobb családnak, illetve cégközpontnak is. Irányár: 150 millió forint További információk: Major Edit (Primalak): 30-839-3841