Most a tetteken van a sor


A kommunikáció 180 fokos fordulatot vett, most a tetteken van a hangsúly, ha kell az IMF védőháló, akkor végre kell hajtani az EU-IMF által összeállított kívánságlistát - olvasható a Commerzbank hétfői devizapiaci elemzésében.

EUR/HUF (312,50 – 316,00): Stabilizációt hozott az Orbán Viktor dolgozószobájában megtartott, Simor András által kezdeményezett péntek délelőtti tanácskozás, 319-ről 316-ig tudott erősödni a forint, ma reggelre pedig már 315 alatt is jár az EUR/HUF árfolyama. A hétvégén a miniszterelnök interjút adott az MTI-nek, amiből kiderült, hogy a holnaputáni IMF informális egyeztetés várhatóan nem fog váratlanul megszakadni. Fellegi Tamásnak mandátuma van az összes hiteltípusról tárgyalni, a feltételek kemények lesznek, de a jelen helyzetben nincs alternatíva, meg kell felelni az IMF elvárásainak (főleg, ha mi kérünk valamit). A tárgyalás után - de feltehetőleg már az előtt - a Fitch hitelminősítő intézet is „junk” kategóriába vágta a magyar államadósságot, negatív kilátással. Ezzel minden jelentős hitelminősítőnél immár homogén a besorolásunk: nem vagyunk befektetésre javasolt ország. A kommunikáció 180 fokos fordulatot vett, most a tetteken van a hangsúly, ha kell az IMF védőháló, akkor végre kell hajtani az EU-IMF által összeállított kívánságlistát.

Így kell emelnie a béreket a kormány elvárása alapján! Kalkulátorunk segít Önnek is!

EUR/USD (1,2675 – 1,2800): Berlinben találkozik ma Angela Merkel és Nicolas Sarkozy, 2012-ben először, hogy a december 9-i találkozó alapján további lépéseket tegyenek az eurózónában a fiskális integráció területén. A találkozó délelőtt 11-kor kezdődik, és várhatóan fél kettőig fog tartani. Ebben a hónapban az eurózóna vezetőinek meglehetősen tele lehet a határidőnaplója. Még ezen a héten Mario Monti is Berlinbe utazik, január 20-án pedig Rómába látogat a Sarkozy-Merkel páros. A hónap végén tartják a következő EU-csúcsot Brüsszelben, itt is fontos kérdésekről lehet szó, például a görög adósságleírás menetrendjéről. Az EUR/USD árfolyam alapján a kereskedők nem számítanak arra, hogy a közeljövőben jó hírek érkeznek az EU17-ek háza tája felől, hiszen az árfolyam az 1,27-es szintet közelíti, úgy, hogy nem is olyan régen még 1,30 felett volt a kurzus. Technikai alapon az 1,2590, illetve az 1,25-ös szint lehet támasz, míg ha netalán fordulna a kocka, és az euró erősödni tudna, akkor az 1,2820, illetve az 1,2950-es szint képezhet ellenállást.

CHF/HUF (257,50 – 260,00): Az EUR/HUF árfolyama visszavonulót fújt a múlt heti rekordszintekről, már 10 forinttal alacsonyabban jegyzik ma az euró/forintot, ami meglátszik a CHF/HUF árfolyamban is, a csütörtöki 266-os szint helyett 258-269 környékén jár ma reggel a frank/forint árfolyama. A frank gyengülése továbbra is akkor lehetne tartós és jelentős mértékű, ha az EU-csúcson előrelépés jelei látszódnának.

mfor.hu




Frissen épült családi ház eladó vagy kiadó!

A 11-12 kerület határán, Rupphegyen épült két szintes, duplakomfortos, csendes, családi házas övezetben épült 270 négyzetméteres ház 40 nm-es fedett terasszal, kocsibeállással, riasztóval, 3x8 méteres kültéri fűtött medencével, egy kis kerti házzal (téglaépület, zuhanyzó, WC, tároló helyiségekkel) igényesen kialakítva 160 millió forintért eladó, vagy 4000 euróért bérelhető.
További információk: Lőrincz Anna (Primalak): 70-406-1920

.
Velünk jobban jársz!

Fővárosi ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a szentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Nagyobb családnak, vagy cégközpontnak!

A MOM park tőszomszédságában igényesen kivitelezett, 2008-ban részletes kiviteli terv alapján felújított, átépített modern ház eladó! A 266 négyzetméteres ingatlan 3 lakószintből és egy garázs-mosókonyha-tárolószintből áll. Nagyon napfényes, tágas terekkel rendelkezik, funkcionálisan is kitűnő térkihasználtság jellemzi az épületet. Alkalmas nagyobb családnak, illetve cégközpontnak is.
Irányár: 150 millió forint
További információk: Major Edit (Primalak): 30-839-3841

.
Olvasói sarok - fórum
[ 09:08 ] Egyszeri tételeken bukott nagyot a Telekom a negyedik negyedévben - Mihály Géza
" A Telekommal csak az a baj, hogy idén meg "más egysz..."
[ 06:01 ] Hogy lehet most pénzt keresni a svájci frankkal? - Hmoci
" Szerintem teljesen rendben van a cikk. Jelen esetben..."
[ 00:54 ] A befektetési bankok az egészségre is veszélyesek - mfor.hu szerk
" Tisztelt olvaso1987! Valóban sajnálatosan elmulasz..."
[ 2012-02-22 ] Orbánék máris újabb megszorításokról döntöttek - BBCS
" Remekül tudják kezelni a helyzetet. A képviselők zs..."
[ 2012-02-22 ] Cséfalvay: kizárt, hogy Magyarország ne férhetne hozzá a kohéziós alaphoz - wizesg
" Kizárt, hogy ne ezekenek a fatökűeknek legyen igaza...."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.