Műemlékből lett szálloda Balatonfüreden


Felavatták az Ipoly Residence Hotelt Balatonfüreden; a reformkori városrészben lévő luxusszállót egy 120 éves műemléki épületben alakították ki 700 millió forintos költséggel.

A háromszintes szálloda létesítéséhez a magánvállalkozó tulajdonos 115 millió forint európai uniós támogatást kapott - mondta a pénteki  avatón Pál Béla, a Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke, megjegyezve, hogy egy évvel korábban  a szintén műemléki Anna Grand Hotel felújításához 75 milliós támogatást juttattak a vállalkozónak.

Pál Béla rámutatott arra is, hogy az elmúlt két évben Balatonfüred - ezzel a két támogatással együtt - összességében 3,7 milliárd forintnyi uniós fejlesztési támogatást nyert el. Az elnök bejelentette: nemrég Balatonfüred újabb pályázati összeget nyert a régió fejlesztési tanácsától; a tópart közelében lévő kiserdő ökoturisztikai fejlesztésére 205 millió forint vissza nem térítendő támogatáshoz juthat, 50 milliót pedig a bringapark kialakítására kap a város.

Bóka István, Balatonfüred fideszes polgármestere arra emlékeztetett, hogy évről-évre megújul egy-egy régi épület az üdülőnegyedben, vagy valamilyen új létesítményt adhatnak át. Ez a néhány éve tartó, több milliárd forintos fejlesztési költségű kitevő Balaton ékköve projekt eredménye - tette hozzá. Elmondta: ennek keretében újult meg egyebek között a nevezetes Horváth-ház - az Anna-bálok egykori színhelye -, és az Anna Grand Hotel.

Idén nyitják meg újra a felújított Jókai-villát, valamint a teljes renováláson átesett Vaszary-palotát, ahol képgaléria, múzeum és hangversenyterem lesz - mondta a polgármester, megjegyezve: jövőre a kiserdő rehabilitációja a cél, amelyet szeretnének összekötni a Gyógy-tér rendezésével is.

Lengyel Ernő, az Anna Grand és a most avatott Ipoly Residence Hotel tulajdonosa elmondta: a luxusszínvonalú szállodában csak lakosztályok vannak - összesen tizennégy -, a lakóegységeket az 1894-ben épített hotel híres vendégeiről nevezték el. Így például van Stefánia főhercegnő-, gróf. Széchenyi Melanie-, Lotz Károly-, Szép Ernő-lakosztály - tette hozzá Lengyel Ernő, megjegyezve: lakott még az egykori Ipoly Hotelben - amely a nevét az építtetőjéről, Fehér Ipoly, egykori pannonhalmi főapátról kapta -, Horthy Miklós, Herczeg Ferenc és a legendás Türr István tábornok is. Külön lakosztályokat alakítottak ki a mozgássérült vendégeiknek  - mutatott rá.

A tulajdonos elmondta: a pályázaton nyert összesen mintegy 200 millió forintos támogatás a teljes beruházásnak (Anna Grand és Ipoly Residence szállók) csak körülbelül a 4-5 százalékát teszi ki. Saját erőként 1,7 milliárd forintot fektetett be, a hitelállománya pedig eléri a hárommilliárd forintot - mondta Lengyel Ernő, megjegyezve: az Ipolyban 14 új munkahely létesült.

MTI




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-11 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 2012-02-11 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.