Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Munkaerőhiányt is okoznak a hazai oktatás visszásságai
Alacsony a foglalkoztatási ráta Magyarországon, különösen az alulképzettek, a nők és az idősebb munkavállalók körében - állapítja meg az Európai Unió foglalkoztatáspolitikai ajánlása, amely egyik pillére a most készülő Nemzeti Foglalkoztatási Akciótervnek.
Az ajánlás ugyan elismeri, hogy a munkanélküliség szintje Magyarországon jóval alacsonyabb [ajanlo=73][igazitas=left/] az Európai Unió átlagánál, mindez viszont azzal függ össze, hogy igen magas
azok száma, akik nem vesznek részt a munkaerőpiacon sem foglalkoztatottként, sem munkanélküliként.
Az Európai Unió ajánlása felhívja a figyelmet a régiók közötti igen nagy aránytalanságokra. Megjegyzi azt is, hogy a munkaerő földrajzi, ágazati mobilitása rendkívül alacsony szinten áll
Magyarországon.
Bizonyos területeken munkaerőhiány figyelhető meg. Ennek oka, az alacsony mobilitáson kívül, hogy az oktatás és képzés nem alkalmazkodik a munkaerőpiac igényeihez.
Az ajánlás foglalkozik olyan feladatokkal is, amelyeket a költségvetési és adótörvények elfogadása során lehetne megoldani, például a foglalkoztatást nehezítő adók és járulékok csökkentésével. A
nagyobb gazdasági aktivitáshoz szükség lenne a munkakörülmények, az egészségügyi szolgáltatások javítására is.
A brüsszeli illetékesek valamennyi tagállam részére elkészítik javaslataikat, hogy ennek alapján a nemzeti foglalkoztatási intézkedések minél hatékonyabban szolgálják a közösségi célkitűzések
teljesítését.
(MTI)

Eladó lakás 1061 Székely Bertalan u., Budapest VI. ker, 14 000 000 Ft
Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy, Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1051 Váci u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




A közszférások bére két és fél éves mélypontra került







