Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Munkahelyi stressz: a főnöktől várjuk a megváltást
Bár a munkahelyi stressz mindannyiunk életének szerves része, a bizonytalanságkerülésből származó szorongás mértéke már kultúránként változó. Sőt, különböző társadalmak eltérő mechanizmusokat fejlesztettek ki kezelésére. Az mfor.hu számára készült tanulmány számba veszi, milyen következményei lehetnek mindennek a vállalati működésre.
[ajanlo=1276][igazitas=right/]A Geert Hofstede kultúrakutató által bevezetett Bizonytalanságkerülés Index (UAI) azt mutatja meg, mennyire érzik magukra nézve fenyegetőnek az egyének a
bizonytalan, ellentmondásos helyzeteket, és milyen mértékben próbálják azokat aktívan elkerülni. A bizonytalanságot erősen kerülő kultúrákban az állandó fenyegetést jelent. Emiatt az
ott élők igénylik az ismeretlen helyzetek szabályokkal történő irányítását, még azon az áron is, hogy a szabályok diszfunkcionálisak és akadályozzák a hatékony működést.
Munkahely: menekülés a szabályokba
Egy bizonytalanságkerülő társadalomban a legfontosabb jellemző az előírások nagy száma. Már a gyerekek számára is szigorúan előírják, mit szabad és mit nem. Emiatt a
felnőtt munkavállalók is az olyan szervezeti kultúrát részesítik előnyben, ahol egyértelműen meghatározott, mit, hogyan és meddig tehetnek. Ez a szabályozottság - még ha nem is működik
megfelelően - menekülést jelent a bizonytalanság elől, hiszen betartásukkal mentesülnek a felelősség alól.
Egy bizonytalanságkerülő szervezeti kultúrában a főnök feladata és célja, hogy beosztottainak jól strukturált, pontosan körülírt feladatokat, teljesítésükre pedig egyértelmű határidőket adjon. A strukturálatlan, több lehetséges megoldással rendelkező, ezért kreativitást igénylő feladatok ugyanis stresszt okoznak a beosztottaknak, akik ennek következtében jóval képességeik alatt teljesítenének.
A megszokottól eltérő viselkedés és gondolkodás ugyanis nem elfogadott, így a munkatársak a kreativitás helyett a precizitást és alaposságot tekintik legfőbb erénynek. Egy ilyen környezetben nem feltétlenül értékelik a zseni munkatársat: devianciának tekinthetik alkotóerejét és többet kell küzdenie elismertségéért, mintha alacsony bizonytalanságkerülő társadalomban élne.
Azokban a kultúrákban, ahol a bizonytalanság elkerülésének igénye relatív kicsi, kisebb a stressz a munkahelyen, problémamentesebb a közös munka, és nagyobb a kockázatos, de magas hozamú befektetések felvállalásának valószínűsége.

Eladó lakás 1061 Székely Bertalan u., Budapest VI. ker, 14 000 000 Ft
Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy, Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1051 Váci u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




A közszférások bére két és fél éves mélypontra került







