Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Murdoch szerint Obama csatlakozott a szilíciumvölgyi számvivőkhöz
A Twitteren támadta Barack Obama elnököt Rupert Murdoch médiamágnás, amiért az amerikai kormány kifogásolja az internetes kalózkodós ellen a képviselőház által megalkotott törvénytervezet több pontját.
"Obama tehát csatlakozott a szilíciumvölgyi számvivőkhöz, akik kalózkodással és közönséges lopással fenyegetik az összes szoftveralkotót" - írta szombaton a Twitteren a News Corporation elnök-vezérigazgatója.
Murdoch, aki az Egyesült Államokban egyebek mellett a Fox TV, a The Wall Street Journal, a Fox Studios, Nagy-Britanniában pedig a Sky TV, a Sun és a The Times tulajdonosa Twitter-bejegyzéseiben a "kalózkodás vezérének" nevezte a Google-t, amely lehetővé teszi a filmek ingyenes streamingjét.
A Fehér Ház illetékesei szombaton hangot adtak aggályuknak a kongresszus elé került internetes kalózkodás elleni törvénytervezettel (Stop Online Piracy Act, SOPA) kapcsolatban. A tervezett jogszabályt a Google és a Facebook túlságosan szigorúnak nevezte, a hollywoodi filmstúdiók és a zeneforgalmazó cégek szerint viszont szükség van rá az amerikai munkahelyek védelme érdekében.
Obama elnök három tanácsadója - köztük Howard Schmidt, a Fehér Ház kíberbiztonsági főszakértője - közös blogbejegyzésben mutatott rá, hogy a jogszabály pereskedések célpontjává tenné az internetes cégeket, és az gátja lenne a legális tevékenységnek is.
"Minden, az internetes kalózkodás legyőzésére irányuló erőfeszítésnek óvakodnia kellene a törvényes tevékenység online cenzúrázásától és nem akadályozhatja a dinamikus nagy- és kisvállalataink innovációját" - írta a három kormányzati szakértő.
A képviselőház előtt lévő SOPA törvénytervezet le kíván csapni a törvénytelenül megszerzett amerikai filmek, zeneművek és más szellemi termékek internetes értékesítésére, oly módon, hogy kötelezné az internetes cégeket: blokkolják a hozzáférést az olyan külföldi oldalakhoz, amelyek ilyeneket kínálnak. Amelyek kínálata megsérti az amerikai szerzői jogot. A javasolt jogszabály leállítaná az amerikai reklámhálózatok internetes hirdetéseit a kalózkodással megszerzett termékeket forgalmazó weboldalakon, a keresőmotorokat pedig eltiltanák attól, hogy ezekkel közvetlen kapcsolatot létesítsenek.
Az internetes kalózkodással való kemény fellépés hívei bírálták a fehér házi tanácsadók szombaton nyilvánosságra hozott álláspontját. Schmidt és társai egy szűkebb és célzottabb együttműködésre lennének hajlandók a törvényhozókkal, az hangsúlyozva, hogy nem szeretnék, ha az új jogszabály megnehezítené a törvényesen működő vállalkozás, köztük az újonnan indult online cégek tevékenységét.
MTI

Eladó lakás 1061 Székely Bertalan u., Budapest VI. ker, 14 000 000 Ft
Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy, Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1051 Váci u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok





A közszférások bére két és fél éves mélypontra került









