Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
NFM: a Malév új minősítése a reorganizáció eszköze lehet
A Malév számára egy meginduló reorganizáció eredményes eszköze lehet a stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté minősítés - válaszolta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) kommunikációs főosztálya.
A Malév stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté minősítéséről szóló kormányrendelet hétfőn lépett hatályba.
Az írásos válaszban az NFM hangsúlyozza, hogy a kormány - mint azt már korábban megfogalmazták - egy Budapest központú légitársaság működtetésére vonatkozó szándékkal összhangban minősítette stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté a Malév Zrt.-t.
A válaszban a tárca "szükséges jogtechnikai lépésnek" nevezte azt, hogy a Malév stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezet lett. Az intézkedéssel a nemzetgazdasági szempontból stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetek számára biztosítható különleges eljárásrend vált elérhetővé a légitársaság számára - közölte az NFM.
A csődtörvény szerint a kormányrendelet kihirdetésétől kezdve a hitelezők csődeljárást nem kezdeményezhetnek a Malév ellen, a kérelmet a bíróság soron kívül elutasítja.
A törvény szerint a kormány rendeletben stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetnek minősítheti azokat a gazdálkodó szervezeteket, amelyek adósságainak rendezéséhez, hitelezőikkel való megegyezéséhez, reorganizációjához nemzetgazdasági érdek, vagy kiemelt közérdek fűződik, továbbá amelyeknél kiemelt gazdaságpolitikai érdek fűződik ahhoz, hogy a jogutód nélküli megszüntetés gyorsabb, átláthatóbb és egységesített eljárás szerint történjék.
A jogszabály szerint a kormány a rendeletében akkor mondhatja ki, hogy a nemzetgazdasági szempontból kiemelt gazdálkodó szervezet esetében a csődtörvénynek az ilyen szervezetekre vonatkozó eltérő rendelkezéseit kell alkalmazni, ha a veszteséges gazdálkodást eredményező okok miatt a vagyonhiány előreláthatólag nem szüntethető meg, a veszteségek halmozódása nem állítható meg, a gazdálkodó szervezet megmentési célú tulajdonosi vagy állami támogatásban nem részesíthető, de tevékenysége folyamatosságának és folytatásának érdekében közérdek fűződik a gazdálkodó szervezet vagyonának működő üzemként történő értékesítéséhez.
MTI

Eladó lakás 1061 Székely Bertalan u., Budapest VI. ker, 14 000 000 Ft
Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy, Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1051 Váci u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




A közszférások bére két és fél éves mélypontra került









