NGM: nem igaz, hogy 4 millió lenne a végkielégítési limit


A Nemzetgazdasági Minisztérium határozottan cáfolja azokat a sajtóban megjelent híreket, számításokat, melyek szerint nem egyértelmű a kétmillió forint feletti végkielégítésekről szóló szabályozás.

Az elmúlt napokban több olyan vélemény látott napvilágot, melyek szerint a végkielégítések utáni 98 százalékos különadó-mentesség kétszer kétmillió forintig terjedő összegre vonatkozna.

A törvény ilyen jellegű értelmezései tévesek, a 98 százalékos különadó a távozással összefüggésben kapott (pénzbeli vagy más) juttatások különadó-köteles együttes összegének egyszer kétmillió forintot meghaladó részére vonatkozik. A félreértéseket kivétel nélkül a fő szabályként megadott 60 napi összeg, illetve az azon túl kifizetendő összegek helytelen értelmezése adja. Fontos tudni, hogy a kiegészítő rendelkezéseket nem a fő szabály helyett, hanem azzal együtt – kiegészítésként figyelembe véve – kell alkalmazni.

Két korlát került a jogszabályba: az egyik az utolsó besorolás szerinti rendszeres járandóság 60 napi összege, a másik a 2 millió forintos összeghatár. Nincs adófizetési kötelezettség, ha a távozással összefüggésben kapott különadó-köteles juttatás az utolsó besorolás szerinti rendszeres járandóság 60 napi összegénél akár több, de az a kétmillió forintot nem haladja meg. Fennáll azonban adókötelezettség akkor, ha a távozással összefüggésben kapott különadó-köteles juttatás az utolsó besorolás szerinti rendszeres járandóság 60 napi összegénél nem több ugyan, de meghaladja a kétmillió forintot, írja az NGM az Mfor.hu-hoz eljuttatott közleményében.

MFOR




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-11 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 2012-02-11 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.