Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
NRC: 4,5 millió internetező, gyorsan nő az idős netezők száma
Magyarországon mintegy 4,5 millióan interneteznek az NRC piackutató friss felmérése szerint, amelyből kiderül, miközben a fiatalok körében szinte mindenki használja a világhálót, egyre több idős ember is csatlakozik rá.
A kutatás szerint 2011 harmadik negyedévében a 15-69 éves lakosság körében az internet penetráció elérte a 61 százalékot. A növekedéssel párhuzamos tendencia, hogy egyre gyakoribb az internet használat: a rendszeresen naponta internetező 15-69 évesek száma elérte a 3 milliót.
Jóllehet az összes korosztályban dinamikusan nőtt az internethasználat, az idős, 50 és 69 év közötti netezők száma több mint másfélszeresére nőtt az utóbbi 3 évben. Ebben a korosztályban azonban még így is csak minden harmadik magyar lakos tekinthető netpolgárnak, ami azt jelenti, hogy jelentős növekedési potenciál rejlik még ebben a korcsoportban. Ugyanakkor a legfiatalabb korosztály lassan kezdi elérni a telítettségi szintet, a 15-24 évesek körében tízből kilencen használják a világhálót.
A kereskedelmi szempontból legfontosabb, 18-49 éves szegmens háromnegyede érhető el az interneten keresztül. A fiatalabb, vagy magasabb státusú részszegmensekben pedig még ennél is magasabb a penetráció szintje.
Az NRC mérései szerint a heti rendszerességgel internetezők 24 százaléka legalább alkalmanként használja a mobilnetet. Folyamatosan nő azok aránya is, akik közvetlenül a mobilkészülékükön interneteznek. A felmérés tanúsága szerint a heti rendszerességgel internetezők 20 százaléka böngészi az internetet mobilján legalább alkalmanként, s összességében az internetezők 33 százaléka használ valamilyen mobilinternet-elérést.
MTI

Eladó lakás 1061 Székely Bertalan u., Budapest VI. ker, 14 000 000 Ft
Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy, Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1051 Váci u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




A közszférások bére két és fél éves mélypontra került









