Nagy hozamesés mellett mentek el a magyar kincstárjegyek


Sikerült értékesítenie az ÁKK-nak a kitűzött 45 milliárd forintnyi mennyiséget a 12 hónapos kincstárjegyek csütörtöki aukcióján. Ráadásul jelentősen csökkentek a hozamok, a két héttel ezelőtti 10 százalék után már a 8 százalékot közelítette az átlagos jegyzés.

Viszonylag gyenge kereslet mellett sikerült értékesítenie 45 milliárd forintnyi 12 hónapos diszkont kincstárjegyek az Államadósság Kezelő Központnak csütörtökön. A befektetők összesen 71,3 milliárd forint értékben nyújtottak be ajánlatokat, végül az adósságkezelő elfogadta a tervezett 45 milliárdos mennyiséget.

A kincstárjegyek átlaghozama 8,19 százalék volt, ami jelentős csökkenés a két héttel ezelőtti aukció 9,96 százalékos átlagos jegyzéséhez képest. Azonban az már a másodpiaci hozamokból sejthető volt, hogy nagy esés lesz, hiszen a szerdai másodpiaci jegyzés 8,3 százalékos volt. Az elfogadott ajánlatok hozama az aukción 8 százalék és 8,3 százalék között szóródott.

mfor.hu




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller

1937. május 23-án hunyt el a kiváló üzleti érzékkel rendelkező amerikai iparvezér, John D. Rockefeller, aki megalapozta tevékenységével az ismert nagytőkés család vagyonát is. Állítólag Dagobert bácsi riválisát, John D. Rockerduckot is róla mintázták. Mesél a múlt az mfor.hu-n.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.