Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Nagyobb a hazai direkt marketing piac, mint hitték
Minden korábbi becslésnél nagyobbra tehető a direkt marketing (DM) aránya a kommunikációs budgetben – derül ki az első hazai DM ágazati szintű kutatás eredményeiből.
[ajanlo=170][igazitas=right/]Az ügynökségi költések, illetve bevételek - különböző mértékben az egyes eszközöket tekintve -, 25-45 százalékát teszik ki az összkiadásnak, mivel a hirdetők nagy része maga is végez ilyen tevékenységeket mindennapi marketingmunkája során - áll a Direkt Marketing Szövetség sajtóközleményében.
A Direkt Marketing Szövetség megbízásából a Szonda Ipsos végzi az első teljes körű hazai DM ágazathoz kapcsolódó kutatás lebonyolítását. A DM piac egészéről és ágazatairól várhatóak forgalmi adatok, valamint az egyes DM eszközök alkalmazásának mennyiségéről, hatékonyságáról és lakossági megítéléséről is információt lehet kapni. Olyan témakörök is górcső alá kerültek, mint a DM eszközök alkalmazása az egyes marketingcélokkal összhangban, az adatvédelmi kérdések, valamint a címlisták alkalmazásának lehetőségei.
A felmérésről készült tanulmányt 2006. november 8. és 10. között mutatják be a Golden Dove - II. Nemzetközi Direkt Marketing Konferencia és DM verseny programjában.

Eladó lakás 1061 Székely Bertalan u., Budapest VI. ker, 14 000 000 Ft
Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy, Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1051 Váci u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




A közszférások bére két és fél éves mélypontra került







