Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Nagyobb banki figyelem irányul a kisvállalkozókra
A kkv-szektor vállalkozói sokszor nehezen tudnak eligazodni a pénzügyek világában, melyben nagy segítséget nyújthat egy szakértő banki tanácsadó.
Üzlettárs a pénzügyekben
Sok kisvállalkozó a gyorsan változó piaci környezetben nehezen igazodik el a pénzügyek területén, így olykor késve, vagy nem optimálisan tud reagálni, döntéseket hozni. Ezért is értékelődik fel egy professzionálisan képzett banki tanácsadó, aki tudásával, naprakész információival segít az eligazodásban.
A Raiffeisen Bank felismerve ennek jelentősségét megújította ügyfélkiszolgálási modelljét. A kiemelt kis-és középvállalkozói ügyfelek számára mobil tanácsadói hálózat került létrehozásra, melynek célja, hogy kilátogatva az ügyfélhez, alaposan megismerve a gazdálkodását, terveit, segítséget nyújtson a megfelelő banki szolgáltatások kiválasztásában. Finanszírozás területén segítenek a hiteltípusok közül megtalálni az adott célnak leginkább megfelelőt. Természetesen abban is tudnak tanácsot adni, ha felhalmozott tartalékai vannak a vállalkozásnak, melyik betéti konstrukciót válassza.
A Raiffeisennél minden bankfiókban lehetőség van az alapvető kisvállalkozói szolgáltatásokkal kapcsolatos ügyintézésre illetve ezen tranzakciókra használhatóak a kényelmesen elérhető elektronikus csatornák is.
Költségoptimalizálás megfelelő folyószámlákkal
Dercsényi GyörgyAz utóbbi időszakban a kis- és középvállalati ügyfélszegmensben is fókuszba került a számlavezetés és a hozzá kapcsolódó szolgáltatások ár/érték aránya.„A kisvállalkozások egyre érzékenyebbek a költségekre, így arra is, hogy milyen kondíciókkal vezetik a számlájukat. A főbb bankolási szokások szerint - mint például tranzakciók nagysága, gyakorisága, papír vagy elektronikus ügyintézési preferencia - alakítottuk ki számlacsomagjainkat.” - mondta Dercsényi György, a Raiffeisen Bank kisvállalati üzletágának vezetője.
A számlatermékek közül Dercsényi kiemelte az Átalánydíjas csomagokat, mely konstrukcióval a számlavezetéshez kapcsolódó havi költség átlátható, előre tervezhető. Fix havi díj fizetése ellenében megadott kimenő forgalmi limitig a főbb forint alapú tranzakciók (például elektronikusan illetve telefonon intézett átutalás, ATM készpénzfelvétel) díjmentesen bonyolíthatóak.
Nagyobb árbevétellel - 100 millió forint felett - rendelkező cégek választhatják a kedvező elektronikus banki szolgáltatási díjakat tartalmazó Prémium Vállalkozói Számlacsomagot is. Aki a vállalkozásában rendelkezésre álló szabad pénzösszeget a látra szóló kamatnál magasabb kamaton szeretné rugalmasan - akár pár napra, hétre - elhelyezni, azok számára ideális megoldás a Kamathegyező Megtakarítási számla. Devizaforgalommal, illetve számlával rendelkezők elektronikus úton, egyszerűen és gyorsan tudnak konvertálni a Devizaváltás azonnali árfolyamon szolgáltatással.
Hosszú távú, stabil partnerségre törekednek
A Raiffeisen Bank termékpalettája a kisvállalkozások igényeit lefedő struktúrában került kialakításra. A vállalkozóknak azonban nem kell sok időt tölteniük a termékek részletes megismerésével, hiszen a megfelelő termék vagy szolgáltatás kiválasztásában a szakértő tanácsadók segítenek. A tanácsadó együtt gondolkodik az ügyféllel, ismeri és érti a gazdálkodását, ezzel megalapozva a hosszú távú, stabil partneri kapcsolatot.
(X)

Eladó lakás 1061 Székely Bertalan u., Budapest VI. ker, 14 000 000 Ft
Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy, Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1051 Váci u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




A közszférások bére két és fél éves mélypontra került







