A román központi bank fölfele változtatta az idei inflációs előrejelzését, de a 2010-re vonatkozó inflációs célsávon nem módosított - jelentette be a bank vezetője pénteken.
hirdetés
Az idei év végére várt legújabb inflációs előrejelzés 3,5 százalék lett éves szinten az eddig várt 2,6 százalék helyett. Az idei inflációs célsáv 2,5-4,5 százalék maradt.
Mugur Isarescu rámutatott arra, hogy az inflációs előrejelzést azért kellett változtatni, mert januárban a vártnál jelentősebben nőtt az infláció a dohánytermékek jövedéki adójának emelése miatt.
Tavaly már a harmadik egymást követő évben nem teljesült a központi bank inflációs várakozása. Tavaly decemberben az éves infláció 4,74 százalék volt, ami 0,24 százalékponttal meghaladta a célsáv felső határát.
Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.
Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!
Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.