Nagyot javított a Generali


A Generali olasz biztosítótársaság 73 százalékkal növelte adózott eredményét az idei első félévben az egy évvel korábbihoz képest.

Tőzsdeklub - Virtuális

Próbálja ki 10 napig ingyen!

Már az interneten keresztül is elérhetővé válik elemző központunk, amelynek segítségével Ön naponta interaktív, élő elemzésen vehet részt.

Gáspár Gáborral, Gede Balázzsal

A trieszti központú társaság 873 millió eurós nyeresége nagyjából megegyezik a 869 millió eurót valószínűsítő elemzői várakozásokkal. A piaci tőkeérték alapján az Allianz és az AXA után a harmadik számú európai biztosító díjbevétele is a várakozásoknak megfelelően alakult.

A Generali hasonló pályát futott be az első félévben, mint nagy versenytársai; az eredmények a gazdasági válság enyhülésével ismét erőre kapó életbiztosítási üzletág teljesítménye révén javultak, annak ellenére, hogy a természeti katasztrófák - például a chilei földrengés - miatt nőtt a kártérítési kifizetések összege. A társaság szerint az adózott nyereség az év egészében a tavaly elért 1,3 milliárd euró körül alakulhat.

A Generali az utóbbi években óvatos terjeszkedésbe kezdett a nagy növekedést ígérő piacokon, Közép- és Kelet-Európában, Indiában, Kínában és az Egyesült Arab Emírségekben, és az idén belép a vietnámi piacra.

Az 1831-ben alapított trieszti biztosító 43 évi kényszerszünet után 1989-ben tért vissza Magyarországra. A társaság befektetési szolgáltatásokat is nyújt, és egyebek mellett nyugdíjpénztárt és egészségpénztárt működtet.

A Generali-Providencia Biztosító Zrt. a múlt évet 127,7 milliárd forintos díjbevétel mellett 13 milliárd forintos adózás utáni eredménnyel zárta. Az életbiztosítási díjbevétel 43,5 milliárd forintot tett ki, amelyből 7,2 milliárd volt az egyszeri- és eseti díjas díjbevétel. Amennyiben ez utóbbi 10 százalékát számítja be a társaság az éves díjbevételébe - ez a korrigált díjbevétel - akkor a piaci részaránya 17,1 százalékra növekszik.

A teljes magyar biztosítási piac díjbevétele 6,7 százalékkal csökkent 2009-ben. A Generali-Providencia díjbevétel csökkenése a piaci átlagnál kisebb, 4,8 százalék volt.

MTI




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller

1937. május 23-án hunyt el a kiváló üzleti érzékkel rendelkező amerikai iparvezér, John D. Rockefeller, aki megalapozta tevékenységével az ismert nagytőkés család vagyonát is. Állítólag Dagobert bácsi riválisát, John D. Rockerduckot is róla mintázták. Mesél a múlt az mfor.hu-n.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.