Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Nagyszerű számokat jelentett a Google
Jóval a vár 7,84 dolláros részvényenkénti eredmény felett teljesített a világ legnagyobb keresőcége, a Google a második negyedévben. Az egyszeri tételek nélküli egy részvényre vetített eredménye ugyanis 8,74 dollár lett.

Próbálja ki kereskedési rendszerünket kockázatok nélkül.
Ingyenes letöltés, élõ árak, kockázat nélküli kereskedés!
Az internetes cég 6,92 milliárd dollár bevételt ért el a várt 6,54 milliárddal szemben, míg a profit 2,51 milliárdra nőtt a tavalyi év 1,84 milliárdja után.
Az amerikai tőzsdék zárást követően publikált gyorsjelentés után hatalmasat ugrott a nem hivatalos kereskedés során a Google részvények árfolyama. Míg a hivatalos zárás 528,9
dollár volt, addig a kereskedés utáni órában 593 dollárt (+12%) is megadtak a papírért. Más kérdés, hogy azóta jelentősen csökkent az árfolyam.

Larry Page, a Google társalapítója és vezetője a jelentés követő telefonkonferencián elmondta, hogy a napokban indított Google+-nak (lásd: A Google lemásolja a Facebookot, készül a rivális) jelenleg már több, mint 10 millió felhasználója van.
mfor.hu

Eladó lakás 1061 Székely Bertalan u., Budapest VI. ker, 14 000 000 Ft
Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy, Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1051 Váci u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




A közszférások bére két és fél éves mélypontra került









