Évi 15–40 milliót keresnek, idén viszont rosszul járnak a magyar főnökök


Bár Amerikában idén akár 40 százalékkal is nőhet a tőzsdei cégek vezetőinek prémiuma a részvényopciós bónuszok miatt, a magyar vezetők inkább rosszul járnak az idei évvel, mivel itthon leginkább az árbevételhez vagy a nyereséghez van kötve a menedzserek prémiuma. De így sem kell sajnálni a magyar vezéreket, akik évente 15–40 millió forintos bruttó jövedelmet visznek haza. Mfor.hu-háttér.

Egyre elterjedtebb a magyar cégek körében is a különféle teljesítményösztönzők használata, azonban ezt a legritkább esetben biztosítják részvényopciók formájában. A kérdés most különösen aktuális, hiszen közeleg az év vége, a részvényárfolyamok pedig jelentősen emelkedtek 2009-ben.

Inkább amerikai sajátosság

Az Egyesült Államokban az utóbbi hónapokban komoly felháborodást váltott ki, hogy a bajba jutott bankok vezetői komoly, több millió dolláros bónuszokat vettek fel. A tengerentúlon leggyakrabban részvényopció formájában biztosítják ezeket a prémiumokat a menedzsereknek, gyakran előfordul, hogy az adott cégvezér alapfizetése viszonylag alacsony, és csak a különböző részvényalapú juttatásokkal hízik fel több millió dollárig.

"A magyar gyakorlatban nagyon alacsony a hasonló részvényopciók elterjedtsége, talán 4-5 százalék körül lehet a tőzsdén lévő cégeknél" - mondta el az mfor.hu kérdésére Vida Zoltán, a Hewitt Humán Tanácsadó Kft. szakértője. Korábban a Budapesti Értéktőzsdén szereplő cégek közül többnél, így például az OTP-nél, a Magyar Telekomnál és a Molnál is volt részvényopciós program, azonban ezek mostanra vagy átalakultak, vagy csak kis részt képviselnek a cégek vezetőinek fizetésében.

"A részvényopciók biztosítása leginkább amerikai sajátosság, a hazánkban jelen lévő multiknál is kevéssé bevett gyakorlat" - vélekedik Vida Zoltán. Ennek egyik oka, hogy kevés céget jegyeznek a Budapesti Értéktőzsdén, illetve a magyar adószabályozás sem biztosít akkora kedvezményeket a részvényopcióra, mint külföldön.

"Az a kevés részvényalapú ösztönző is inkább a legnagyobb tőzsdei és multinacionális cégekre jellemző itthon, mivel az ilyen jellegű juttatásoknak magas a tranzakciós költségük" - tette hozzá a Hewitt szakembere.

A magyar főnökök inkább rosszul járnak idén

Bár a hosszú távra szóló ösztönzők kevésbé elterjedtek, egy korábbi kimutatás szerint a hazai cégek 77 százaléka használ valamilyen rövidtávú teljesítményösztönzőt a dolgozók alapfizetése mellett - hangsúlyozta kérdésünkre Vida Zoltán. Az utóbbi időben elterjedt, hogy ezeket a prémiumokat általában a vállalat, illetve egyre inkább a menedzserek teljesítményéhez igazítják.

"Itthon leginkább az árbevételhez vagy a nyereséghez van kötve a menedzserek prémiuma, ezért egyfajta átrendeződés figyelhető meg a válság miatt, mivel romlott a cégek eredményessége" - tapasztalta a Hewitt munkatársa. Szerinte az utóbbi időben az figyelhető meg, hogy a válság hatására sok cég szigorított a bónuszkifizetések feltételein, de előfordul az ellenkezője is, amikor a cégvezető van kedvező alkupozícióban.

A Hewitt a közelmúltban a pályakezdők mellett a vállalatvezetők jövedelmét is vizsgálta. Utóbbiak közül a vezérigazgatók szerepelnek a fizetési piramis csúcsán évi 15–40 millió forintos bruttó jövedelemmel. Őket követik csaknem 20 százalékpontos lemaradással a nagyvállalatok marketingigazgatói, majd - tőlük további 15 százalékponttal elmaradva - a pénzügyi igazgatók.

Az értékesítési igazgatók csupán a negyedik helyen szerepelnek ezen a ranglistán – igaz, jövedelmük a piacon cégmérettől függetlenül sokkal kevésbé szóródik, mint a más területen dolgozó vezetőké.

A Hewitt felmérése azt is megállapította, hogy a  gazdasági helyzetre való tekintettel 2009-ben az alapfizetések nem, vagy csak minimális mértékben változtak, ehelyett a vállaltvezetők a teljesítményalapú bérezésre helyezték a hangsúlyt. Utóbbi növekedése a teljes készpénzjövedelmen belül a vezetői munkakörökben néhol elérte a tíz százalékpontot is, míg a beosztotti munkakörökben 3-5 százalékpontos növekedés tapasztalható.

Emellett olyan, nem tradicionális ösztönzők kerültek előtérbe, mint a szakmai fejlődési lehetőségek, a fizetésemelés nélküli előléptetések, vagy a bevonás a válságkezelés kihívásaira való reakciók kidolgozásába.

Beke Károly

Menedzsment Fórum




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Buda-Cash: Magyarország nem tud megállni a saját lábánBuda-Cash: Magyarország nem tud megállni a saját lábán

A jelenlegi helyzetben, a magas kötvényhozamok mellett fenntarthatatlan hazánk finanszírozása, ezért van szükség arra, hogy megállapodjunk egy újabb hitelkeretről a nemzetközi szervezetekkel. A brókercég elemzői szerint ez a tavasszal megtörténhet, utána pedig jelentősen javulhat a magyar eszközök megítélése, a folyamat egyik nyertese az OTP lehet. Mfor.hu-tudósítás.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 16:47 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 12:57 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
[ 2012-02-09 ] A nyugdíjrendszer erősen ösztönöz a potyautas magatartásra - Mari
" Na! Kezdődik a svéd modell alapozása. Akik az adóink..."
[ 2012-02-09 ] A magyarok dolgoznak a legkevesebbet életük során az EU-ban - Mari
" Akkor számoljunk: a svédek dolgoznak a leghosszabb ..."
[ 2012-02-09 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" http://www.portfolio.hu/vallalatok/penzugy/az_albizo..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.