Akcióban a Tesco: elindították hazánk legnagyobb napkollektor-telepét


Beindította környezetvédelmi rakétáit a Tesco: a brit hipermarketlánc 1000 négyzetméteres, a budaörsi áruház tetején létesült napkollektor-telepét mutatta be ma az újságíróknak. Magyarországon sajnos nincs nagy érdeklődés a napenergia-használatra, pedig a természeti adottságaink kitűnőek, az anyagi feltételek már kevésbé.

1000 négyzetméternyi napkollektor1000 négyzetméternyi napkollektor

A Tesco a tavalyi pénzügyi évben kétmilliárd forint értékben valósított meg környezetvédelmi célú beruházásokat Magyarországon, az idei évre pedig ötmilliárd forint értékben terveznek lépéseket tenni az energiafogyasztás és a széndioxid-kibocsátás mérséklésére, valamint a szelektív hulladékgyűjtés terén. Egyelőre még a gazdasági válság sem tartóztatja fel ezeket a terveket – mondta el az mfor.hu-nak Dézsi Ferenc, a Tesco műszaki igazgatója.

Sportosan a tetőn


Ma - rendhagyó sajtótájékoztató lévén - sportos öltözetben, lapos sarkú cipőben kérték a szervezők az érkezést, tekintve, hogy a program tetőre mászás volt. A budaörsi Tesco tetején ugyanis nemrég készült el az 1000 négyzetméteres napkollektor-telep. Az ország legnagyobb napkollektor-telepén összegyűlt napsugarakat egy abszorpciós hűtőgép segítségével használják fel - nyáron hűtésre, télen fűtésre.

A beruházás értéke 200 millió forint, de ez nem biztosítja az egész áruház hűtését és fűtését. Téli üzemben az irodák és az áruház melegvíz-ellátását és az áruházi eladótér fűtését végzi a rendszer, nyáron pedig kizárólag az irodatér klimatizációját látja el.

Nem is ez számít a legnagyobb környezetvédelmi beruházásnak a hazai Tescók életében - tudtuk meg a szakembertől. A tavalyi év során például a hűtőbútorok lefedésére és napcsapdák – azaz természetes fény beengedésére alkalmas nyílások – kiépítésére költötték el a környezetvédelmi büdzsé nagy részét. A legkisebb költést a folyosói poszterek legyártása jelenti: a dolgozókat plakátok figyelmeztetik a csapok elzárására, a villany lekapcsolására vagy éppen a hulladék szelektálására.

Mi egyelőre csak érdeklődünk

A magyarországi érdeklődéssel a napenergia iránt nincs is probléma, a megrendelések száma azonban sajnos nem indult drasztikus növekedésnek az elmúlt években sem – mondta az mfor.hu-nak Gáspár István, a Naplak Kft. ágazati főmérnöke. Bár a skandináv országokban jóval kevesebb a napsütéses órák száma egy évben, a napenergia használata mégis sokkal elterjedtebb mint nálunk. Köszönhető ez a lakosság gondolkodásmódjának, az eltérő támogatási rendszernek és az anyagi lehetőségeknek.

Magyarországon elenyésző azoknak a száma, akik Földünk megóvása érdekében térnek át a napenergiára. A legtöbb embernek a spórolás az elsődleges cél, és meglehetősen alulinformáltak az érdeklődők – véli a szakember. Sajnos az is probléma, hogy a lakásokat eleve nem megfelelő energiabeosztással építették, rengeteg helyen rossz a hőszigetelés, így sajnos az átváltás a környezetkímélő energiára jóval nagyobb beruházás, mint amilyenre sokan számítanak. Ekkor pedig már megcsappan a beruházási kedv.

Érdeklődők mindenesetre vannak: főleg a téli, orosz gázelzárás kapcsán csörögtek a telefonok az alternatív energiát kínáló szolgáltatók irodáiban. De sajnos a legtöbben ezek után is a könnyebbik és főleg olcsóbbik módját választották az energiafelhasználásnak: sok helyen újraindultak a vegyes tüzelésű kazánok, fekete füstöt eregetve magukból.

Általános árat ugyan nem lehet mondani a napenergiahasználat kiépítésére, de 600 ezer és 1,5-2 millió forint közötti beruházással egy átlagos család már át tud váltani erre a rendszerre, mondta Gáspár István.

GF

Menedzsment Fórum




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-11 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 2012-02-11 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.