Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Navracsics Tibor: partnerséget kínál a kormány a gazdaság fejlesztéséhez
Egy kormány önmagában soha nem tudja az országrészek közötti különbségeket csökkenteni, illetve megoldani a helyi problémákat; partnerséget kínál, meg tudja teremteni a feltételeit annak, hogy a város, a megye, valamint a régió, illetve az ott működő kis- és középvállalkozások csatlakozzanak a gazdaságfejlesztő programokhoz - jelentette ki a miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter kedden Miskolcon, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (Bokik) fórumán.
Szárnyal az arany ára, zuhan az olaj? Kakaót venne, vagy kávét adna el? Üzleteljen az mfor traderrel, és profitáljon az árfolyamok változásából!
Navracsics Tibor - akit teltház fogadott a Bokik előadótermében - a Borsod megyei és miskolci gazdasági élet szereplőinek kifejtette: a kormány partnerséget tud kínálni a helyieknek, legyen szó akár társadalmi, akár területi egyenlőtlenségekről.
Hozzátette: a kormány munkája az elmúlt száz napban bizonyította, biztató kezdet lehet ez a kis- és középvállalkozások számára is.
A nemzetgazdaság egyik leglényegesebb szegmenseinek nevezte a kis- és középvállalkozásokat, megemlítve: ha ezen szereplők munkahelyeket hoznak létre, bővül a gazdaság, így a költségvetésnek is több a bevétele, tehát a kormány magasabb színvonalon tudja ellátni társadalompolitikai feladatait - magyarázta a miniszterelnök-helyettes.
Úgy fogalmazott: a kormány és a vállalkozói szféra között a közös célok felismerésén alapuló stratégiai szövetség kell. Ez az együttműködés teremtheti meg a tartós gazdasági növekedés feltételeit, és csak ez az együttműködés tarthatja életben a magyar gazdaságot, jelen esetben pedig újraélesztheti azt.
A kormány célja, hogy Magyarországot ismét a térség egyik legversenyképesebb gazdasággal rendelkező országává tegye. Ez kulcsfontosságú - szögezte le, hozzáfűzve, hogy csak akkor lehetséges mindez, ha csökkentik az országon belüli területi, illetve társadalmi különbségeket.
Miskolcra mind a két feladat "eminensen érvényesül" - mondta Navracsics Tibor. Érvelése szerint ezért országos szinten olyan programokra van szükség, amelyek lehetővé teszik a különbségek csökkentését. Példaként említette a munkahelyteremtő, vállalkozásélénkítő, képzési tevékenységeket, terveket és felzárkózási, felzárkóztatási programokat.
Morgan Stanley: új IMF-program "csak stressz esetén"
Szükség lenne a kampányfinanszírozás reformjára
Varga Mihály: szabadon akarunk dönteni a magánnyugdíjpénztárakról
Kinevezték az uniós ügyekért felelős helyettes államtitkárt
WSJE: időbe telhet, míg Magyarország megállapodik a hitelezőkkel
Utalt a kormány első akciótervében megvalósultakra, a megfogalmazott új gazdaságpolitikára, amely "perspektívát és érzékelhető könnyebbséget" nyújthat a kis- és középvállalkozások számára. Véleménye szerint ezt igazolja, hogy ennek részeként megszüntettek tíz kis adót, emellett a bürokratikus eljárások egyszerűsítése felé is jelentős lépéseket tettek.
Mint mondta, az Új Széchenyi Terv alapjait megfogalmazták, a laza szerkezeti keretekhez várják a helyi, regionális észrevételeket, javaslatokat, amelyek kiegészítik az országos célokat. Ebből kell "összerakni" az Új Széchenyi Tervet, amelyben az is tükröződik, hogy a kormány lehetőséget nyitott a párbeszédre - közölte.
Ahhoz azonban, hogy a kis- és középvállalkozások érdemben tudjanak működni és a kormány is megfelelő segítséget tudjon adni, partnerre van szükség, ezért kiemelten fontos az önkormányzatok szerepe - érvelt a miniszterelnök-helyettes hozzátéve, hogy egy sikeres város jobban tud élni a kormány által nyújtott lehetőségekkel, mint egy koncepció nélküli, szétesett, gyenge gazdasággal bíró település.
Úgy fogalmazott: Kriza Ákos, aki a Fidesz-KDNP miskolci polgármester-jelöltje olyan városvezető lehet, aki által létrejöhet egy erős, gyarapodó Miskolc.
A fórumon résztvevők kérdéseire válaszolva annak a véleményének is hangot adott, hogy Miskolc, mint megyeszékhely az egyik legjobb adottságú település, jó lehetőségekkel bír a gazdaság fejlesztéséhez, megfelelő infrastruktúrával, közlekedéssel, ipari kultúrával.
MTI

Eladó lakás 1061 Székely Bertalan u., Budapest VI. ker, 14 000 000 Ft
Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy, Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1051 Váci u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




A közszférások bére két és fél éves mélypontra került









