Négy éve nem volt ilyen alacsony az amerikai segélyért folyamodók száma


Múlt héten 15 ezerrel 358 ezerre esett vissza az először munkanélküli segélyért folyamodók száma az Egyesült Államokban, és így négyhetes átlaga közel négyéves mélypontra jutott.

Az amerikai kormány szerint ez a bizonyíték, hogy az amerikai munkaerőpiac egyre nagyobb javulást mutat, hiszen az először segélyért folyamodók változása jól mutatja, hogy az elbocsátások esnek, vagy emelkednek. Ráadásul a múlt héten az amerikai kormány 243 ezer új munkahely létesüléséről számolt be januárban, ami kilenc hónapos csúcsot jelent. A munkanélküliségi ráta pedig 8,3 százalékra mérséklődött.

A Marketwatch által megkérdezett közgazdászok az előrejelzésükben 370 ezerre taksálták a segélykérelmek múlt heti számát. A segélykérelmek négyhetes átlaga 11 ezerrel 366,25 ezerre csökkent, ami 2008 áprilisa óta a legalacsonyabb érték.

Az adatok szerint kb 7,66 millió ember kapott valamilyen segélyt a január 21-i héten.

A tartósan munkanélküliek száma ugyanakkor a vártnál nagyobb mértékben emelkedett. Míg az elemzők 3,505 milliót vártak, ennél nagyobb mértékben, 3,515 millióra növekedett számuk.

mfor.hu




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller

1937. május 23-án hunyt el a kiváló üzleti érzékkel rendelkező amerikai iparvezér, John D. Rockefeller, aki megalapozta tevékenységével az ismert nagytőkés család vagyonát is. Állítólag Dagobert bácsi riválisát, John D. Rockerduckot is róla mintázták. Mesél a múlt az mfor.hu-n.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.