Négyszáz millió forintos adóeltitkolás


Az APEH Közép-dunántúli Regionális Igazgatósága ellenőrzés során kiderítette, hogy egy adózó bevételeinek jelentős részét eltitkolta, ezek bevallását elmulasztotta, ezzel csaknem 400 millió forint adóbevétel-kiesést okozott.

A közlemény rögzíti: a revizorok munkája és saját bankszámlája buktatta le azt az adózót, aki többszáz milliós bevételt próbált eltitkolni az adóhatóság elől. Az APEH Közép-dunántúli Regionális Igazgatósága különösen nagy értékre elkövetett adócsalás gyanúja miatt tett feljelentést a Vám- és Pénzügyőrségnél.

Az adózó, akinél általános forgalmi adó ellenőrzést végeztek, a revízió megkezdésekor végelszámolás, majd felszámolás alatt állt. A felszámolóbiztos nyilatkozata szerint a társaság a többszöri felszólítás ellenére sem adott át semmilyen iratot, képviselője az idézésekre nem jelent meg, rendőri elővezetése is meghiúsult.

Miután az adózót érintően több kapcsolódó vizsgálatkérés is érkezett az adóhatósághoz, ezekből megállapították, hogy a kijelölt időszakban több és jelentős összegű számlát állított ki. Ezeken épületgépészeti, építőipari, szerkezetlakatosi, kézi és gépi földmunkák, fuvarozási díjak, tehergépkocsi javítások, festési munkák, gépalkatrész-értékesítés, kertrendezési munkák voltak feltüntetve.

Az adóhatóság kérésére az adózó számlavezető pénzintézete megküldte a vállalkozás bankszámla kivonatait. Ezekből kiderült, hogy a kapcsolódó vizsgálatokkal érintett vállalkozásokon kívül további négy cég is utalt pénzösszegeket az adózónak, sőt jóváírtak olyan összegeket is, amelyeket olyan társaságok utaltak át, amelyeknek adószáma törlésre került.

MTI




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-11 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 2012-02-11 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.