Négyszáz millió forinttal indul a Day One Kockázati Tőkealap



Összesen 402 millió forint értékben jegyeztek a befektetők a Day One Kockázati Tőkealap I. befektetési jegyeiből - közölte a Day One Capital Zrt. szerdán.

Az alap elsősorban induló,  innováció alapú hazai vállalkozásokba kíván befektetni, az informatika, internet, távközlés, energetika és pénzügy területén.

Indul a Tőzsde GP!
Indul a Tőzsde GP!

A legjobb edzésmenő 1 millió, a győztes 10 milliót kap befektetésre!
Tanuljon és nyerjen velünk!

A Day One zártkörű alap a nagyobb kockázati tőkealapokkal ellentétben a vállalkozás életének legkorábbi szakaszában száll be a cégekbe. Kisebb tőkét fektet be, jellemzően 20-80 millió forintot, de a tipikus pénzügyi befektetőknél jóval intenzívebb szerepet vállal, mindezért nagyobb hasznot vár el, mint a hagyományos kockázati tőkealapok.

Straub Elek, a Day One Capital Zrt. elnöke a jegyzés eredményéről elmondta, hogy a szervezett formában működő, magvető tőke típusú forrásokból eddig a magyar piacot teljes hiány jellemezte.

Az alapkezelő vezetői már hónapok óta tárgyalnak potenciális befektetési célpontokkal, így az alap első befektetéseire rövid időn belül sor kerülhet.

A Day One Capital alapítói a magyarországi gazdasági élet ismert szereplői: Straub Elek több mint tíz évig volt a Magyar Telekom vezérigazgatója, Kákosy Csaba, az alapkezelő vezérigazgatója egy ideig gazdasági és közlekedési miniszterként tevékenykedett.

MTI





Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller

1937. május 23-án hunyt el a kiváló üzleti érzékkel rendelkező amerikai iparvezér, John D. Rockefeller, aki megalapozta tevékenységével az ismert nagytőkés család vagyonát is. Állítólag Dagobert bácsi riválisát, John D. Rockerduckot is róla mintázták. Mesél a múlt az mfor.hu-n.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.