Új rádiók: úgy tűnik, inkább menekülnek a hirdetők

nyomtatáse-mail küldésCikk betűméretének csökkentése

Az új szereplőkre nehéz első hónapok várnak, mérési adatok nélkül nem lesz könnyű ugyanis hirdetőket szerezniük.

Az első hónapokban a Danubius és Sláger Rádió összbevételének a töredékét fogja elérni a műsorszórást ma elindító Class FM és Neo FM, melyek komoly diszkonttal értékesíthetik csak reklámidejüket, hiszen hallgatottsági adatok hiányában semmivel sem fogják tudni alátámasztani árképzésüket - véli Kerti Attila, a Maximize Budapest médiaügynökség ügyvezetője. Bár a szakember szerint a frekvenciák használatára vonatkozó koncessziós jogok átrendeződése hosszú távon jót tehet a hazai rádiós piacnak, egyelőre azonban úgy tűnik, inkább menekülnek a hirdetők. A mostani változás túl gyorsan következett be, sem a hirdetők, sem az ügynökségek nem készülhettek fel a jelenlegi helyzetre, a zökkenőmentes átálláshoz körülbelül fél évre lett volna szükség - véli Kerti, aki szerint hosszú ideig mit sem tudni majd a két rádió közönségének összetételéről.

Ez a helyzet viszont kedvezhet a piac más szereplőinek. A Juventus Rádió, a Magyar Rádió csatornái és a helyi rádiók is profitálhatnak a helyzetből, hiszen az országos kereskedelmi csatornáktól elvándorló reklámköltések egy része hozzájuk kerülhet. Ezzel maga a rádiós piac is jól járna, új trendek előtt nyílhatna meg az út, több tematikus rádióadó jelenhetne meg. Erre szükség is volna Magyarországon, hiszen Európa más nagyvárosaiban sokkal több rádió van, mint Budapesten. Feltűnhetnek olyan szereplők, akiknek eddig nem volt esélyük arra, hogy hirdetőket szerezzenek, így sokrétű piac alakulhat ki, ahol többféle hirdetői igény kielégítése is lehetségessé válik. A rádiós piac hosszú távú erősödéséhez azonban szükség van arra, hogy a két nyertes vállalat komolyan vegye a feladatát, erős márkát építsen fel és megbízható kutatással támassza alá a hallgatottságára vonatkozó adatokat - tette hozzá Kerti.

Pozitív változásokat remél Simon Zsolt, a Mediaedge:cia ügyvezetője is, aki szerint a rádiós piac eddigi komoly problémája volt, hogy ugyanazt a célcsoportot érték el a nagy rádiók, mint a tévék, az utóbbiak árképzése viszont rugalmasabb és fajlagosan olcsóbb is. Ha a most induló rádiók elmozdulnak a minőség felé, akkor veszíthetnek ugyan hallgatókat, viszont a rádió mint médiatípus jobban célozhatóvá válik és ez felértékelheti a kisebb tematikus adókat is.

Kevésbé látja pozitívnak a helyzetet Tóth Szilárd, a Mindshare cégvezetője, aki szerint a piacon maradó adók arra számítanak, hogy a most kialakuló állapot jót tehet nekik, ez azonban nem feltétlenül állja meg a helyét, a kialakult helyzet az egész piac erodálódásával járhat eredményezheti - a pénzt pedig más médiatípusokban költhetik el a hirdetők. A rádióreklámokra szánt összegek befagyasztását Simon is tapasztalta. (Napi Gazdaság)



MFOR Marketing konferencia

VI. Mfor Marketing Konferencia
Hirdetők, médiumok, trendek - Merre tart az online reklámpiac?
2010. október 7. (csütörtök) - Budapest

  • Milyen számokat produkált az internetes reklámszektor az első félévben?
  • Mely hirdetési típusok erősödtek, kik a vesztesek?
  • Merre tart a hirdetések iránya?
  • A klikkfetisizmuson túl
  • Hogyan lehet a klasszikus online eszközökből a maximumot kihozni?
  • A közösségi oldalak legújabb trendjei - Középpontban az online brandépítés


További információ

.
hirdetés
A vezetői munka kulcsa a szervezésA vezetői munka kulcsa a szervezés

Az egyik legfontosabb vezetői feladat a szervezés. Annak érdekében, hogy a cégen belül megfelelő gördülékenységgel menjen a munka, számos dologra tekintettel kell lenni egy menedzsernek.

.
Olvasói sarok
[ 2010-09-09 ] CHF: a fekete leves csak most jön - kiralyb
" A bérlakás kérdéshez még annyit érdemes hozzátenni, ..."
[ 2010-09-09 ] Dávid és Góliát: Most Goliát mégsem olyan okos? - V_P
" józsi: Trambulin: élniakaróvállalkozó: Még egy d..."
[ 2010-09-08 ] Történelmi lépés – 3 százalék alatti hiányt ígér a kormány - Koza
" A jó szándék respektálandó, ám némi logikai bukfence..."
[ 2010-09-08 ] Szász Károlyt nem aggasztja a frank szárnyalása - BBCS
" Szász Úrnak valószínűleg nincs devizahitele. Csak ..."
[ 2010-09-07 ] Üzlet képekben: A Golf vetélytársának szánják a magyar Mercedest - maxigaz
" Persze hogy jól néz ki (majdnem mindenhol), hiszen s..."
További témák >>
hirdetés
.