Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Nehezen állunk át a digitális tévézésre
A digitális televíziózás Európa-szerte, így Magyarországon is csupán az útkeresés fázisában van. Egyes piaci szereplők szerint még nincs tömeges fogyasztói igény rá, mások viszont már bele is vágtak a szolgáltatásba. Ők azt vallják, hogy a kezdeti lépések sikerrel kecsegtetnek, írja a Napi Gazdaság.
Abban minden érintett egyetért, hogy szükség lesz a televíziós átvitel digitalizációjára, ám az még kérdéses, hogy eljött-e ennek az ideje, vagyis hogy létezik-e olyan üzleti, fogyasztói kényszer, ami indokolttá tenné a digitális technológia mielőbbi meghonosítását Magyarországon. Az első - igaz, műholdas - hazai digitális televíziós szolgáltatást is üzemeltető UPC szerint a jól működő hagyományos szolgáltatások széles körű leváltását sürgető kényszerhelyzet nálunk még nem alakult ki.
Két évvel ezelőtt az An- tenna Hungária megkezd- te a fővárosban és környékén, valamint a Nyugat-Dunántúlon az ingyenesen hozzáférhető kísérleti digitális földfelszíni televíziós műsorszórást. A technológiával egyelőre a három közszolgálati adó műsora fogható a televízióhoz kapcsolható úgynevezett set-top-box segítségével.
Azonban hiába nyílik meg az előfizetők számára például a saját műsorcsomag összeállításának lehetősége vagy az online videotéka igénybevétele, illetve egyéb interaktív szolgáltatás, a magasabb ár nagyon erős visszatartó erő. A tévénézők egyelőre úgy vannak ezzel, mint az internettel, azaz a felhasználói kör csak fokozatosan alakul ki, annak ellenére, hogy a szolgáltatásnál nincs elérhetőségi korlát.
Egyelőre kevesen élveznék a digitalizálás nyújtotta előnyöket. Az is kérdés, hogy a már említett pluszszolgáltatások mellett egyáltalán érzékelhető-e bármilyen előny, hiszen a szakemberek szerint a képminőség csak kevéssé változna. A váltás ráadásul kényelmetlenségekkel is jár, ugyanis ehhez minden esetben be kell szerelni egy úgynevezett set top boxot, ami arra szolgál, hogy a digitálisan érkező jelet a lakásban átalakítsa a televíziókészüléknek megfelelő analóg jellé.
A digitalizálás nyújtotta pluszszolgáltatások - mint például az adás idejének beállítása - igénybevételére kétféle megoldás létezik. Az egyik, amikor a szolgáltató központjában lévő műsorrögzítő berendezéssel az ügyfél hozzájuthat az új szolgáltatásokhoz (így működik a TVnet rendszere), a másik megoldás esetében ezt a már említett set top boxban helyezik el, ahogyan a T-Online T-Home szolgáltatásánál. Utóbbi valójában úgy működik, mint a legkorszerűbb videomagnó. A jelenlegi gyakorlat szerint e set top boxokat a szolgáltatótól lehet beszerezni, és például a UPC hazájában, Hollandiában - ahol kétmillió ügyfele van a cégnek - ez mintegy 300 millió euró beruházást igényelt a cégtől, amely a digitális átállás érdekében kész volt ekkora összeget befektetni.
A digitalizálás hasznosságának vizsgálata során elkülönítetten kell kezelni a különböző technológiákat. Műholdon ugyanis már elég régóta a digitális technika a szabvány (analóg adás már csak elvétve van). A UPC például már több mint hat évvel ezelőtt Magyarországon is elindított egy digitális szolgáltatást, a UPC Directet; telefonvezetéken pedig máshogyan nem is lehet a tévézést megvalósítani. Kábelen viszont igen széles körben elterjedt az analóg technika, aminek a lecserélése forradalmi változást jelentene. A kérdés valójában nem az, hogy analóg legyen vagy digitális, hanem inkább az, hogy van-e igény a kiegészítő pluszszolgáltatásokra, olvashatjuk a Napi Gazdaságban.

Eladó lakás 1061 Székely Bertalan u., Budapest VI. ker, 14 000 000 Ft
Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy, Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1051 Váci u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




A közszférások bére két és fél éves mélypontra került







