Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Gablini: jelentősen drágulni fognak az autók
Nem a gazdasági válság a fő okozója az autókereskedelemben meglévő problémáknak, hanem a túltermelés, és a felelőtlen finanszírozás - mondta Gablini Gábor, a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének az elnöke egy Kecskeméten rendezett közgazdasági fórumon. Gablini szerint az olcsó euróval felvásárolt készletek elfogyása, valamint az áfaemelés miatt jelentősen drágulni fognak az autók.
A 2000-es évek közepén, amikor a fellendülés után elkezdett szűkülni a piac, a pénzügyi finanszírozók nulla százalékos befizetés mellett 10-12 éves részletfizetési kedvezményt is adtak, ami felelőtlenség volt - emlékeztetett Gablini Gábor. Kifejtette: 2008-ban 30 százalékkal több autó készült a világban, mint amennyire vevő volt. Elérte az új autók száma azt a kritikus tömeget, ugyanakkor megérkezett a pénzügyi válság. Ennek hatására a finanszírozók elfordultak nemcsak az autókereskedőktől, hanem a nagy gyáraktól is. "Ez egy pillanat alatt a feje tetejére állította azt a szakmát, ami egyébként sem állt stabilan a lábán" - fogalmazott a márkakereskedők szövetségének az elnöke.
Egyes előrejelzések szerint, a kínai autógyártás 2020-ra akár 20 százalékos részesedést is elérhet az autógyártásban, amit alátámaszt az, hogy évente egymillió mérnök kap diplomát a világ legnépesebb országában. Gablini Gábor hivatkozott a külföldi elemzők előrejelzéseire, akik szerint 2010-12-re Magyarországon személyautóból és kishaszonjárműből a 300 ezer darabos piaci értékesítés a realitás. Magyarországon több mint 3 millió autó van ma, és ha azt szeretnénk, hogy ne öregedjen az autópark, akkor ez reális lenne - fűzte hozzá.
A Pénzügyminisztérium 2009-re 150 ezer új autó eladásával számolt, amely 82 milliárd forint regisztrációs adóbevételt eredményezne, amelyhez még az áfabevétel is hozzáadódik - ismertette a pénzügyi tárca bevételi terveit az előadó. A jelenlegi adatok szerint, ennek a 40 százaléka fog teljesülni - utalt az eddigi autóeladások alapján a várható bevételekre az előadó. (Május 64,2 százalékkal kevesebb új gépkocsit értékesítettek, mint az előző év azonos időszakában.)
Gablini Gábor sajnálatosnak nevezte, hogy a pénzügyi tárca nem fogadta el az autóvásárlás-támogatási tervet. Ismertette: már 18 európai országban működik az autóvásárlási támogatás, és kivétel nélkül mindenhol csökkent a gazdasági visszaesés, vagy emelkedésnek indult a piac.
Az olcsó euróval felvásárolt készletek elfogyása, valamint az áfaemelés miatt jelentősen drágulni fognak az autók - fűzte hozzá. Véleménye szerint a kilábalás nem lesz gyors, mert csak 2012-re térhet vissza a 140-150 ezres újautó-eladási darabszámhoz a kereskedelem Magyarországon.
MTI/Menedzsment Fórum

Eladó lakás 1061 Székely Bertalan u., Budapest VI. ker, 14 000 000 Ft
Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy, Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1051 Váci u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok





A közszférások bére két és fél éves mélypontra került









