Nem akar minden reklámban szerepelni Beckham



A kevesebb több, gondolja David Beckham és csapata, így a jövőben kevesebb cégnek lesz a sztár az arca. A viszonylagos exkluzivitásért persze a megmaradó támogatóknak valószínűleg mélyebben kell majd a zsebükbe nyúlni.

Az angol focista tavalyi madridi debütálása óta egyre gyakrabban kapott kritikát amiatt, hogy szinte minden reklámfelkérést elfogad. Mindez egy idő után azzal járt, hogy már a csapból is Beckham folyt. Mindez a sztár szponzorainak érdekét is sértette, hiszen az általa hirdetett termékek reklámkampányainak hatásfoka gyengült.

A fentiek fényében a játékos ügyeit intéző menedzsment, illetve a legfontosabb támogatók azt javasolták Davidnek, hogy kevesebb társasággal kössön támogatói szerződést. Igaz cserében azok, akiknek áruihoz az arcát adja, hajlandók lennének többet fizetni, derül ki a The Times beszámolójából.

A reklámokból évi kilencmillió fontos bevételt realizáló labdarúgó ennek fényében az idén nyáron már hat - főként ázsiai - támogató megkeresését utasította vissza. A lap információi szerint a mostani szponzorok közül szinte biztos megmarad a Pepsi, a Gillette és az adidas. Ezzel szemben nagy valószínűséggel a jövőben nem hosszabbítja meg szerződését a Castrollal és a Mark & Spencerrel. A The Times értesülései szerint két másik jelentős szponzorával (Vodafone és a Police) Beckham megfelelő ajánlat esetén szívesen meghosszabbítaná szerződését.

(Menedzsment Fórum)

Kapcsolódó anyagok
A legjobb reklámnak bizonyuló hírességek
Beckham neve egyre értékesebb
David Beckham: kilóra vette meg az adidas
Megasztárokkal hirdet a Pepsi





Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-11 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 2012-02-11 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.