Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Nem áll meg a bankközi kamatok esése
Kedden tovább csökkentek a bankközi hitelek kamatai Európában, az egyhónapos hitelek esetében négy éve nem volt ilyen alacsonya a kamatszint. Ehhez hozzájárul, hogy a jegybankok még mindig kitartanak a likviditásnövelés mellett, ráadásul pozitív hírek jelentek meg az európai bankokkal kapcsolatban.
A központi bankok világszerte mindent megtesznek azért, hogy helyreállítsák a hitelezést a piacokon, a bankközi kamatok alakulásából úgy tűnik, hogy ez sikerülhet. Az elmúlt hetekben folyamatosan mérséklődtek a hitelkamatok a bankközi piacon, az egyhónapos kölcsönök esetében utoljára 2004 nyarán volt ilyen alacsony a kamatszint.
Az egyhónapos bankközi kamatok esetében 18 bázisponttal csökkent kedden a kamat, mely így 2,18 százalékon állt. Utoljára 2004 júniusában volt példa ilyen alacsony kamatra - derül ki a Brit Bankszövetség tájékoztatásából. A három hónapos Libor-ráta 15 bázisponttal mérséklődött, 2,71 százalékon állt Londonban.
Az utóbbi hetek kamatesése a bankközi piacon jórészt azzal magyarázható, hogy a világ jegybankjai október elején csökkenteni kezdték a kamatot, valamint 3000 milliárd dollárnyi likviditást pumpáltak a piacra annak érdekében, hogy helyre állítsák a hitelezést. Kedden reggel az ausztrál jegybank csatlakozott a világ többi központi pénzintézetéhez, és 75 bázisponttal csökkentette az alapkamatot.
A Bloomberg felmérése szerint csütörtöki ülésén az EKB és a Bank of England is az alapkamatok 50 bázispontos mérsékléséről fog dönteni az október elején végrehajtott fél százalékos rendkívüli kamatvágás után. Amerikában pedig már a nulla százalékos kamatról beszélnek egyesek, jelenleg ugyanis 1 százalékon áll a ráta, de Ben Bernanke Fed-elnök már többször kijelentette, hogy a jegybank kész tovább csökkenteni.
A három hónapos bankközi kamat sorrendben tizenhetedik napon csökkent, október 10-én még 4,82 százalékon állt a mutató, mielőtt elkezdett esni.
Az elemzők már látnak bizonyos jeleket arra, hogy lassan megszilárdulhatnak a hitelpiacok a likviditásnak köszönhetően, ugyanakkor a legtöbben egyetértenek abban, hogy a bankok továbbra is óvatosak lesznek a hitelek elbírálásánál. A bankközi kamatok azok után szöktek az égbe, hogy szeptember közepén az amerikai Lehman Brothers csődöt jelentett, onnan kezdve a többi banknak is sokkal nehezebb volt forráshoz jutnia, mivel a pénzintézetek nem bíztak meg egymásban.
A legnagyobb európai bank, az HSBC hétfőn arról számolt be, hogy a Bank of England kamatcsökkentésének teljes hatását nem fogják megérezni az ügyfelek. Világszerte bevett gyakorlat ugyanis, hogy mostanában a bankok szigorítják a hitelek feltételeit. Erre példa egy amerikai felmérés is, mely szerint a tengerentúlon októberben a bankok 70 százaléka adott hitelt szigorúbb feltételek között, mint egy éve.

Eladó lakás 1061 Székely Bertalan u., Budapest VI. ker, 14 000 000 Ft
Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy, Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1051 Váci u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




A közszférások bére két és fél éves mélypontra került









