Nem csak Ferihegyen fogynak az utasok



A múlt hónapban az egy évvel korábbihoz képest 1400-zal kevesebb járat használta a brit repülőtereket, derül ki az Egyesült Királyság repülésirányítő szervezete (NATS) statisztikájából.

Szakértők ezek alapján valószínűsítik: a légitársaságok olyannyira visszafogják kapacitásaikat, hogy az év utolsó negyedére már a hatvanmilliót is eléri a közlekedésbe nem állított férőhelyek száma, a kapacitások csökkenése világszinten pedig hét százalék körül lesz október és december között.

A szervezet szerint megdöbbentő, hogy a 2001 szeptemberi terroresemények óta nem tapasztalható visszaesés következhet be a légiiparban. Aggasztó az is, hogy a csökkenés már a légiközlekedés szempontjából csúcsidőnek számító nyári időszak közepén jelentkezik.

A két legnagyobb londoni repülőtéren, a Heathrow-n és Gatwicken több mint 450-nel mérséklődött tavaly júliushoz képest a transzatlanti repülések száma, míg a belföldiek száma mintegy 200-zal esett vissza - idézi a szervezetet a The Guardian című brit lap. Becslések szerint az ázsiai járatokon idén a férőhelyek tekintetében 13 százalékos lesz a csökkenés.

A magas üzemanyagárak miatt gyorsan romló légi közlekedési iparági helyzet a ferihegyi repülőteret üzemeltető Budapest Airportot (BA) is sújtja, ami forgalomcsökkenést, bevételkiesését okoz, mondta korábban Szollár Domokos, a BA szóvivője.

MTI/Menedzsment Fórum





Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller

1937. május 23-án hunyt el a kiváló üzleti érzékkel rendelkező amerikai iparvezér, John D. Rockefeller, aki megalapozta tevékenységével az ismert nagytőkés család vagyonát is. Állítólag Dagobert bácsi riválisát, John D. Rockerduckot is róla mintázták. Mesél a múlt az mfor.hu-n.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.