Nem dőlhetnek hátra a jegybankok, újabb gazdaságélénkítés kellhet


Elképzelhető, hogy további jegybanki támogatásra és a költségvetési megszorítások elhalasztására lesz szükség a világgazdaság második negyedévi lassulásának ellensúlyozására, derül ki a fejlett gazdaságokat tömörítő Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetének (OECD) a csütörtöki jelentéséből.

A friss számítások szerint a korábban vártnál gyengébb lehet a hét legfejlettebb iparral rendelkező ország (G7) második félévi növekedése. A párizsi székhelyű szervezet szerint a G7 országaiban a harmadik negyedévben 1,4 százalékos, a negyedikben pedig 1 százalékos növekedés várható az első negyedévi 3,2 és a második negyedévi 2,5 százalékot követően.

Az OECD figyelmeztetett: a nyilvánosságra hozott adatok közvetlenül nem hasonlíthatók össze a júniusi előrejelzésekkel, hiszen más információkon alapulnak, ettől függetlenül tükrözik a piac csökkenő várakozásait. Míg korábban, éves összehasonlításban 2,8 és 2,7 százalékra becsülte az OECD az amerikai bővülés mértékét az év utolsó két negyedévében, addig a most nyilvánosságra hozott adatok rendre 2 és 1,2 százalékot növekedést jósolnak.

Az OECD hangsúlyozta, hogy nagy bizonytalanság övezi az előrejelzéseket: " még nem világos, hogy a lendületvesztés csupán átmeneti, vagy, hogy inkább fogyasztás struktúrájából fakadó alapvető hibákat jelez, amelyek a kormányzati költekezés csökkenésével felszínre törnek" - írta az OECD. Mindkét forgatókönyv más, és más költségvetési, illetve jegybanki lépéseket követelne meg.

Amennyiben növekedés lassulása mögött hosszabb távon ható erők húzódnak meg, úgy a monetáris élénkítés eszköze lehet a megoldás: a kvantitatív (mennyiségi) lazítás mellett a zérushoz közeli kamatszint fenntartása is enyhítést nyújthat. Az OECD szerint "a fiskális konszolidáció is késleltethető, amennyiben azt lehetővé teszik a finanszírozási körülmények".

Kedvezőbb esetben, amikor a talpraállás lelassulása inkább átmeneti jellegű,  monetáris támogatás visszavonása néhány hónappal elhalasztahtó, de a tervezett költségvetési konszolidációt folytatni ajánlott.

A nyilvánvaló veszélyek mellett több optimizmusra okot adó körülményt is felsorol az OECD jelentése. Nem valószínű, hogy a következő időszakban csökkenne a beruházások mértéke, mivel jelenleg alacsony szinten van, a vállalati szektor erős profitkilátásokkal rendelkezik és a felhalmozott készletek további csökkentése sem valószínű. Összességében, az OECD államainak pénzügyi helyzete konszolidálódott és a fejlődő piacok továbbra is robosztus növekedési pálya elé néznek.

Az OECD tanulmányában kedvezőnek ítélte az inflációs helyzet alakulását. Annak ellenére, hogy a nyersanyagárak nőttek az elmúlt időszakban, az alapvető trend további csökkenés irányába mutat.

Várhatóan Németországban lesz a legnagyobb a visszaesés, ahol éves összehasonlításban a 9 százalékos második negyedévi növekedést követően rendre 0,7 és 1,1 százalékos növekedésre lehet számítani a harmadik és negyedik negyedévben. Az OECD vezető közgazdásza, Pier Carlo Padoan szerint "Németországban az építőipar okozza a visszaesést, de csökkent az ipari megrendelések száma is. Az export-orientált ipari növekedés lassulására kell számítanunk.

A brit gazdaság növekedése várhatóan a németországinál kisebb mértékben lassul: a harmadik negyedévben 2,7, a negyedikben 1,1 százalékos bővülésre számít az OECD a második negyedévi 4,9 százalékos fellendülés után. Japán vélhetően az év második felében sem tud nagyobb lendületet venni, a második negyedévben tapasztalt 0,4 százalékos eredmény után az év további részében 0,6, majd 0,7 százalékos GDP-növekedés várható éves összehasonlításban.

MTI




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Mesél a Malév múltjaMesél a Malév múltja

Február 3-án hajnalban, 66 évnyi csaknem folyamatos működés után nem szálltak fel a Malév repülőgépek. A nemzeti légitársaság története 1946 és 2012 között.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 10:27 ] Végre leszállt a Malév - olm
" Zsiday Úr! Elmagyarázná nekem, hogy a Malév 2010. év..."
[ 02:11 ] Malév után következik a BKV? - borosspet
" Ender: (...) Vannak olyan dolgok, amelyeket nem érde..."
[ 2012-02-03 ] Vámosi: ha van mód béremelésre, érdemes a SZÉP-kártyát alkalmazni - Sztrogoff
" Sztrogoff: "Ha üzenni akar az mfor.hu szerkesztőségé..."
[ 2012-02-03 ] Pénteken reggel leállt a Malév - banhegyi
" Orbán csontvázára lenne jó most már rátalálni. Na ne..."
[ 2012-02-02 ] Nem elég öreg a rally, hogy megpusztuljon - tözsdebéka
" Hihetetlen,de jan.9.-e körül fordult át pozítív tart..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.