Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Nem hívhatja iPadnek táblagépét az Apple Kínában
Vagy új nevet ad iPad-jének az Apple Kínában, vagy megveszi a márkanevet attól a hongkongi cégtől, amely 2001-ben jegyezte be itt, sokkal korábban, mint hogy az amerikai vállalat kihozta volna táblagépét - derül ki a sencseni (Shenzhen) bíróság ítéletét követő szerdai sajtóbeszámolókból.
A hongkongi székhelyű Proview International Holdings két leányvállalattal rendelkezik, az egyik Tajpejben (Taipei) működik, a másik a dél-kínai Sencsenben, Proview Technology (Shenzhen) néven. A vállalat már 2000 és 2004 között több környékbeli országban, de még Mexikóban is bejegyeztette az iPad márkanevet, aminek használatát a tajvani leányvállalat 2006-ban közel 55 ezer dollárért végül eladta az Apple-nek.
Ezzel párhuzamosan a sencseniek fenntartották a jogukat a névhasználatra a szárazföldi Kína területén, s emiatt az Apple és Proview Shenzhen között már a kezdetektől jogi vita folyt, folyik. A bíróság az Apple által indított perben most kimondta, a névhasználat joga a kínai céget illeti meg.
A jelenleg csődközeli állapotban lévő egykor lapos kijelzőket gyártó vállalaton a bankok is szeretnék behajtani kinnlevőségüket, s ezért egy konzultáns vállalkozást bíztak meg, amely érdekeiket is képviselve volt jelen a bírósági tárgyaláson.
Li Szu (Li Su) e vállalat elnöke a bírósági végzését követően újságíróknak úgy nyilatkozott, hogy a Proview Shenzhen 10 milliárd jüan, vagyis közel 352 milliárd forint kártérítést fog követelni az Apple-től szerzői jogok megsértése miatt. A cég szerint a tavaly szeptember óta elkövetett jogsértés egyértelmű, s "minél több terméket értékesítenek, (az Apple) annál nagyobb kártérítésre lesz kötelezhető".
Az Apple egyelőre nem kommentálta az új helyzetet, de megfigyelők egy része úgy véli, a felek megegyeznek, míg mások elképzelhetőnek tartják, hogy az amerikai informatikai óriás más néven lesz kénytelen értékesíteni táblagépeit Kínában.
Az Apple China meghatározóan iPhone- és iPad-eladásokból származó harmadik negyedéves bevétele az idén elérte 3,8 milliárd dollárt, vagyis megközelítően a 853 milliárd forintot, ami hatszorosa az egy évvel korábbi azonos időszakinak.
MTI

Eladó lakás 1061 Székely Bertalan u., Budapest VI. ker, 14 000 000 Ft
Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy, Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1051 Váci u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok





A közszférások bére két és fél éves mélypontra került









